Minden kultúrkörben, társadalomban, vallási közösségben létezik egyfajta beavatási szertartás, amellyel a fiatal, felnövekvő generáció tagjai, bizonyítva, hogy tisztában vannak a csoport által vallott értékekkel, tanításokkal, ünnepélyes keretek között a közösség tagjaivá válnak. A protestáns egyházakban a konfirmáció az a gyülekezet részvételével zajló szertartás, amelyen a fiatal egyháztagok első alkalommal vesznek úrvacsorát, s a gyülekezet felnőtt tagjainak sorába lépnek.
A konfirmáció hagyománya az evangélikus egyházban a 17. században Németországban alakult ki, s Magyarországon a 18. század közepétől terjedt el. A konfirmációra való felkészítés – amelyet a tanultakról való számadás, „vizsga” követ – kiemelkedően fontos, hiszen ennek célja a hitbeli megerősítés, a közösség által vallott hitelvek megismertetése a fiatalokkal, akikben ezáltal az egyházukhoz való tartozás tudatossá válik.
Ez az esemény jelenti egyúttal a keresztségben létrejött szövetség megerősítését is. A tudásáról számot adott és konfirmációra bocsátott fiatal az ünnepélyes szertartás során személyes vallástételt tesz egyháza hitvallásának és a konfirmációi hitvallásnak a szavaival, majd a lelkész áldását véve, a gyülekezettel együtt úrvacsorát vehet. Minderre általában tizenkét–tizenöt éves korban kerül sor, amikor a fiatalok értelmi fejlettsége már lehetővé teszi az elvontabb eszmék befogadását s a tudatos döntést.
Konfirmáció az illemtankönyvben
Hogy a konfirmáció jelentősége mennyire benne volt a köztudatban – párhuzamosan azzal, hogy a 19. században a társadalom jóval nagyobb része élt intenzív hitéletet az összlakossághoz képest, mint napjainkban –, azt az is mutatja, hogy még az illemtankönyvekbe is bekerült megünneplésének módja.
Ismert és sokak által alkalmazott illemtankönyv volt Kalocsa Róza Az illem könyve című munkája, amely 1884-ben jelent meg. A református tanárnőként – később felső leányiskolai igazgatóként – működő szerző kötetéről, annak jelentőségéről többször írt például Szabó Magda is (Régimódi történet című könyvében) mint olyan műről, amely szinte mindenre kiterjedő, bőséges szövegével ad útmutatást a 19. század végén, 20. század elején élt emberek számára. Felekezeti különbségre való tekintet nélkül (közös fejezetben tárgyalva az alapelveket) jelenti ki, hogy a bérmálás és a konfirmáció nagy jelentőségű, ezért az ünneplés tekintetében is komoly alkalomnak számít, amelyet nem a fényes külsőségek, a díszes ünnepi ruhák kell, hogy jellemezzenek, hanem a méltó ünnepélyesség.
A szerző persze említi a különbségeket is: megtudhatjuk, hogy az evangélikus konfirmáció – különösen olyan országokban, ahol ez a többségi felekezet – nagy ünnepélyességgel megy végbe, s a templomi eseményt világi alkalom is követi. Az egyes országok, vidékek adta eltérések mellett azonban mindenütt jellemző az együttlét a családi, rokoni körben, hiszen a konfirmáció a szülőké, a keresztszülőké, a családoké is, azon túl, hogy az egész közösség ünnepe.
A mai ember az idők távolából akár mosolyogva is olvashatja a következő sorokat, de a szöveg jelentésére figyelve azért tudjuk, hogy e mondatok a nemzedékek egymást követéséről, a tanítás, a hagyomány továbbviteléről is szólnak, nem csak a társadalom elvárásáról vagy az illemszabályok betartásáról: „A confirmált fiú – még mindig díszes templomi öltözékben – bemutatja magát mint új ember még aznap vagy második napon legközelebbi rokonainak, még ha azok a templomban lettek volna is, és a hozzá irányzott s netalán jövőjét illető kérdésekre szerényen és illedelmes őszinteséggel válaszol. A fiatal leány is nehány nappal az ünnepély után látogatásokat tesz a rokonoknál és ismerősöknél, s esetleg megköszöni a kapott ajándékokat. – E látogatások rendesen az ő első világbalépte is egyszersmind.”
Az illemtankönyvek az utókor számára azért nagyon tanulságosak, mert sűrítve rögzítik az adott korszak viselkedési normáit, szokásait, megismerhetjük belőlük a kereteket, amelyek a legkülönfélébb helyzetekben megszabták a társadalmi érintkezés módját, s hogy az egyházi ünnepekről is szóltak, az azt mutatja: ezek az események szervesen hozzátartoztak a családok életéhez.
Mivel a közösség számára nem közömbös az ifjú nemzedék sorsa, Kalocsa Róza azt is javasolja, hogy a rokoni, baráti körben mind a szülők, mind a gyermekek számára kívánjunk szerencsét, boldogságot a következő életszakaszhoz, jókívánsággal, szeretettel kísérjük őket. „A serdülő ifjúság életében forduló pontot képez a confirmatio, itt lépi át az ifjú, a leány a gyermekkor határát, s egy lépéssel kint van az életben. Sokan ekkor el is távoznak a háztól, pályát választva. Ennélfogva az élet e forduló pontjánál mind a confirmált egyén, mind a szülők méltán megvárhatják barátaiktól s rokonaiktól az érdeklődést, ha ugyan a barátság és rokoni vonzalom előttük nem üres, tartalom nélküli hang.”
Oklevéltől a kártyáig
Napjainkban is készülnek, a közelmúlt évtizedeiben is készültek emléklapok, „bizonyítványok”, amelyeket az ünnepélyes alkalom emlékére állítottak ki a konfirmandusok részére. De már a 19. század első feléből viszonylag nagy mennyiségben maradtak fenn a konfirmáció tényéről, valamint a konfirmációi oktatás eredményességéről szóló írásos, díszes, oklevélszerű vagy éppen kis kártya formátumú dokumentumok személyi hagyatékokban, családi iratok között, s megőrizték ezeket az iratfajtákat a gyülekezeti irattárak, az egyházi levéltárak, sőt még a világi levéltárak iratanyagában is fellelhetünk belőlük.
Az egyes korszakokban más-más alakú, stílusú, szimbólumokkal, képekkel ellátott emléklapok születtek. Találunk egészen kis méretű, gót betűs lapokat is; ilyen például a pinkafői születésű Benedek János részére kiállított 1842-es ünnepi emlékeztető. A dokumentum családtörténeti szempontból is értékes forrás, hiszen a konfirmandus születési helye és ideje, valamint keresztelésének napja is megtudható belőle. A szóban forgó Benedek János tizenkét éves volt konfirmációjakor.
A kis lapon a vetés-betakarítás, a gyümölcsöt termő növény szimbólumait is láthatjuk, míg egy könyv lapjaira az „Imádkozz és dolgozz” („Bete und arbeite”) jelmondat került. Az emléklap (Gedenkblatt) a konfirmációi igét is rögzítette.
Időben változó emléklapok
Tanulságos az emléklapok képi világának elemzése. Nemcsak nyomdatechnikailag különbözőek, de megfigyelhetjük rajtuk a korstílus hatását is, amely a változó tipográfiai elemekben is tükröződik. Gyakori szimbólumok a kereszt és a szőlővessző, szőlőtő (Krisztus-szimbólumként), de megjelenik a Megváltó képi ábrázolása is (a feltámadt Krisztus alakja és Jézus a tanítványai körében). Arra is van példa, hogy egy évtizeden belül ugyanannak az emléklapnak a variánsai voltak forgalomban, s a fő ábra, a fő motívum változatlan, csak a kisebb díszítőelemek változtak.
Feltűnik az A és az Ω, valamint az úgynevezett krisztogram, a görög X (khí) és P (ró) betűk alkotta rövidítés, amely a görög Khrisztosz szó (Χpιστός) első két betűje; a könyv (Biblia), a galamb (Szentlélek); a kehely és az ostya pedig már egyértelműen az úrvacsoravételre utaló motívumok.
Egy 1917-es keltezésű – a reformáció kezdete négyszázadik évfordulójának évében kiállított – győri emléklapon érdekes párhuzamos ábrázolást láthatunk: míg a lap felső részén modern kori konfirmációs jelenet szerepel Luther-kabátos evangélikus lelkésszel, konfirmandusokkal, addig az emléklap alján az utolsó vacsora ábrázolása jelenik meg, utalva az úrvacsora eredetére. Készültek olyan emléklapok is, amelyek Jézus megkeresztelését, valamint Jézust gyermekek körében ábrázolták. A több évtizeddel későbbi, az 1950-es évekből való emléklap egyszerűbb, modernebb, stilizált ábrázolási móddal élt.
Az elemzés érdekes példákkal lenne folytatható, s hozzá számos helyen, köztük gyülekezeti anyagban is áll rendelkezésre emlékül megőrzött, kitöltött, de akár kitöltetlen régi konfirmációs emléklap. Őrizzük meg őket!
* * *
A szerző a Magyar Nemzeti Levéltár főlevél-tárosa, a Magyarországi Evangélikus Egyház Gyűjteményi Tanácsának elnöke.
A cikkben felhasznált források a Ráth Mátyás Evangélikus Gyűjtemény, valamint a Magyar Nemzeti Levéltár Vas Megyei Levéltára [IV. 177. b. No. 6.] őrizetében találhatók.
A cikk eredetileg az Evangélikus Élet magazin 2021. június 13–20-i, 86. évfolyam 23–24. számában jelent meg.
Az Evangélikus Élet magazin kapható az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a Luther Kiadónál a címen, vagy digitális formában megvásárolható és letölthető a kiadó oldalán.
