Fő tartalom átugrása

2021. szeptember 10. 13:15

Luther a bazilika előtt

Kiadónk „slágerkönyvei” és újdonságai a Szent István könyvhéten

Az 52. nemzetközi eucharisztikus kongresszus egyik kísérőprogramjaként a Szent István-bazilika előtt, rendhagyó módon új időpontban szervezik meg idén a 28. Szent István könyvhetet. Szeptember 5. és 12. között a Luther Kiadó a Magyar Bibliatársulattal és a Kálvin Kiadóval közös faházban várja a vásárlókat. Ugry Zsófia, kiadónk Üllői úti könyvesboltjának vezetője a helyszínen számolt be a könyvkínálatról.

Luther KIado Szent Istvan konyvhet foto Marcz Samu

„Igyekeztünk a Luther Kiadó széles választékából minél nagyobb szeletet megmutatni a könyvfesztiválon” – mutat végig a köteteken Ugry Zsófia. S valóban, a teológiai témájú művek és az úgynevezett lelkiségi irodalom, valamint a gyermekeknek szóló kiadványok mellett az árusítóasztalon egymás mellett sorakozik a szakácskönyv, a keresztény szellemiségű népzenei válogatás, szépirodalom, életrajzi regény, illetve interjúkötet és egyháztörténeti könyv, továbbá diakóniai kiadványok is fellelhetők.

Mi fogy leginkább egy evangélikus kiadó kínálatából? – kérdezzük a könyvesboltvezetőt. „Teljesen változó, mi kerül vásárlóink bevásárlószatyrába, azonban felekezettől függetlenül szívesen veszik, viszik Varga Gyöngyi áldáskönyveit, illetve a lelki útravalót adó kiadványokat, például Füller Tímea novellásköteteit, a Szabó Lajos szerkesztette Visszhang című imádságoskönyvet vagy Koczor Tamás Sietős történetek című könyvét. A háziasszonyok ámulva lapoznak bele az Ízlelő című rendhagyó szakácskönyvünkbe, míg a teológia iránt érdeklődők körében nagyon népszerű lett Varga Gyöngyi Nomád teológia című munkája, illetve Dietrich Bonhoeffer művei.

„De jó ez a színezhető képeslap!” – kiált fel örömmel mellettünk egy egyetemista korú lány, akinek a ruhájáról látszik: az eucharisztikus kongresszus önkénteseihez tartozik. Mondatával szinte megelőzi a következő kérdésemet: milyen idei újdonságokkal érkezett a Luther Kiadó a Szent István könyvhétre? Ugry Zsófia első renden az alkalomra elkészült, Úton az egység felé című kötetet emeli ki. „A Reuss András és Görföl Tibor által szerkeszett és a Vigilia Kiadóval közösen megjelentetett kiadvány a római katolikus és az evangélikus párbeszéd 1972 és 2013 közötti dokumentumait veszi sorra. Saját köteteink közül egyik legfrissebb kiadványunk Gáncs Tamás Negyvenkét életjel című könyve. Az eredetileg az Evangélikus Élet magazin Élő víz rovatában megjelt írások gyűjteményéhez színezhető igés képeslapok is tartoznak. Újdonságaink között az érdeklődők most kedvezménnyel vásárolhatják meg munkatársunk, Győri András Timótheus múltidéző írásait tartalmazó, Merengő című könyvét vagy a járvány miatt csak augusztusban bemutatott Napi falatok – Gondolatok 2020-ból című kiadványunkat, amely Kőszeghyné Raczkó Zsuzsanna esperes igei elmélkedéseit gyűjti össze” – sorolja a Luther Kiadó munkatársa.

Bár az idei előkészületi lista még hosszú, a teológiai témájú művek közül már tavasszal megjelent Wolfgang Huber Hitkérdések protestáns szemmel című munkája Wagner Szilárd fordításában. A szerző, a népszerű német teológus, nyugalmazott püspök a könyvében arra vállalkozik, hogy a Biblia évezredes és a reformáció ötszáz éves üzenetét a mai kor nyelvén megfogalmazza, és közel hozza az olvasóihoz.

„A gyermekekre is gondoltunk – folytatja Ugry Zsófia. – Az evangélikus egyház gyülekezeti és missziói osztályának közreműködésével látott napvilágot a Jeremiás és Dániel próféta életét feldolgozó foglalkoztató, egyben színezőfüzet, amelyet Péterné Mestery Rita írt és szerkesztett. A 2022-es hittanversenyre a gyerekek a Küldetésben – Kalandozás a prófétákkal Sámueltől Keresztelő Jánosig című munkafüzet segítségével készülhetnek. Ez utóbbi Kerepeszki Anikó és Szűcs Petra munkája.”

Beszélgetésünk napján érkezett a nyomdából, így legelőször a Szent István könyvhéten vásárlók juthatnak hozzá a 2022-es evangélikus határidőnaplóhoz. A Járjatok szeretetben – Lelki útravaló az éven át című kiadvány nemcsak a heti igékkel, hanem evangélikus lelkészektől származó idézetekkel kínál útravalót a határidőnaplót használók számára.

Ha érdeklik a Magyarországi Evangélikus Egyházzal kapcsolatos hírek, események, szívesen olvassa interjúinkat, riportjainkat, iratkozzon fel hírlevél-szolgáltatásunkra.