Szikrázó napsütésben avatták fel a Szent István-napot követő szombat délután Jánosy István író, költő, műfordító, klasszika-filológus, evangélikus lelkész és felesége díszsírhelyét a Balaton-parti Gyenesdiás temetőjében.
Jánosy Besztercebányán született 1919-ben, családja a trianoni országvesztés után menekült Budapestre. A költőt a gyermekkori balatoni nyaralási élményei utáni vágyódása vezette életének derekán a Zala megyei Gyenesdiásra. Elismert alkotóként a Kapernaum evangélikus szeretetotthon mellett építette fel – legnagyobbrészt saját kezűleg – nyaralóját, amely élete végén alkotóházzá és a nagyvárosi lét forgatagából való menekülés helyszínévé vált számára. Tizenöt évvel ezelőtti halála (2006. augusztus 19.) után urnáját – majd feleségéét is – a gyenesi ház falában helyezték el. A település önkormányzata – elismerve a településhez való szoros kötődését – díszsírhelyet adományozott a költőnek; a házaspár urnái itt találtak végső nyugalomra.
A sírkő avatásának ünnepségén Gál Lajos, a nagyközség polgármestere beszélt Jánosy emlékezetének helyi ápolásáról. De Jánosy István a helyi kötődések mellett és ellenére is egyetemes kitekintésű alkotó volt. A Magyar Írószövetség képviseletében jelen lévő Baán Tibor költő, esszéista így szólt róla: „Jánosy István mint a lélek belső titkainak nagy ismerője a múlt és a jelen, a hagyomány és a korszerűség vonzásában építette életművét. Költészetében, mint ez briliáns esszéiből is kiolvasható, a megváltó Jézus, Mária, Szókratész, Platón, Tolsztoj, Dosztojevszkij s nem utolsósorban Gandhi alakja foglalkoztatta. A szellem világában, pontosan látta, a tér és idő határai feloldódnak.”
Ferencz Győző, a költő összegyűjtött verseit tartalmazó kötet szerkesztője ugyan nem lehetett jelen személyesen, de írását az ünnepség szervezője, Hársfalvi György felolvasta. Méltató soraiban az irodalomtörténész, műfordító így fogalmazott Jánosy Istvánról: „Örök szellemi izgalomban élt, valami kamaszos kíváncsiság hajtotta, a szellem újabb és újabb területeit hódította meg. A lélek működése foglalkoztatta, ezért összekapcsolta a lélek tudományait, a teológiát és a pszichológiát; és melléjük vette a klasszika-filológiát. […] Kivételes ember volt: szűkre szabott idejét nemcsak betöltötte, hanem szellemének tiszta sugárzásával határtalanná tágította.”
A szanszkrit irodalom fő műve, a Rámájana hősköltemény Jánosy általi fordításának és az ebből készült színházi adaptációnak a híre eljutott az Indiai Köztársaságba is. A nagykövetség koszorúját Lombos Antal, a költő tanítványa helyezte el a síremléken.
A rendezvény rövid áhítattal zárult. Dr. Hafenscher Károly, egyházunk zsinatának lelkészi elnöke – aki korábbi keszthelyi lelkészként a költő személyes ismerőse, barátja is lehetett – avatta fel a sírkövet, amelyen János evangéliumából való ige (Jn 21,15) áll: „Uram, te tudod, hogy szeretlek téged.”
