Fő tartalom átugrása

Aktuális

Isten nem hagyja el az övéit
Nem hagyja el az Isten az övéit. Ha nyitott szemmel járunk, számtalan alkalommal megtapasztaljuk ezt. Vagy mások sorsán, életén keresztül, vagy a saját életünkben – írja jegyzetében Homoki Pál,  a Bács-Kiskun Evangélikus Egyházmegye esperese.
Egy éve nyílt Vecsésen délutáni iskola az ukrajnai gyerekeknek. A Duna Televízió Lét-Ige című protestáns magazinjának riportja.
Hol van a kapcsolódás Szűcs Kinga Nyitottá válni – Növényi etika és teológia című könyve és a legújabb Marvel-film, a Galaxis őrzői: 3. rész között? Kiderül Nagy Szabolcs lelkész, teológus cikkéből. A kerkult.444.hu odalon megjelent írásából idézünk.
A Credo evangélikus folyóirat imádságról szóló lapszámának apropóján
Amikor az imáról beszélünk, leggyakrabban a Krisztustól tanult imát idézzük fel, de nekem mindig Krisztusnak az Olajfák hegyén elmondott imája és az ott lezajlott események jutnak eszembe először. – Isó M. Emese főszerkesztő gondolatai a Credo evangélikus folyóirat imádságról szóló lapszámának apropóján.
Az ország sok pontjáról csatlakoztak az szja 1+1%-os hulladékgyűjtési akcióhoz
A teremtett világ védelméért felelősséget vállaló, jövőorientált magatartás közösségépítő és hitmélyítő erejére mutatott rá az a tizenhárom evangélikus gyülekezet, illetve intézmény, amely csatlakozott a Magyarországi Evangélikus Egyház hulladékgyűjtési akciójához. Evangélikusságunk láthatóbbá tételével egyúttal a személyi jövedelemadó 1+1 százaléka felajánlásának fontosságára hívták fel a figyel…
„A tanár úr hogy tud mindig ilyen optimista lenni?” – kérdezett rám őszinte kíváncsisággal az óra közepén egy diákom. Megakadtam, hirtelen nem tudtam mit válaszolni. Valóban az lennék?
Kedves Testvérek! Ezzel a tartalmi összefoglalóval szeretnénk figyelmükbe ajánlani az Evangélikus Élet magazin legfrissebb számát. Olvassák szeretettel az Evangélikus Életet, és vigyék a jó hírét!
Egy egyedülálló viselet készítésének műhelytitkai
„Én vagyok a jó pásztor. Az én juhaim hallgatnak a hangomra, és én ismerem őket, ők pedig követnek engem. Én örök életet adok nekik…” – hangzik Jézustól az örömhír a húsvét utáni második vasárnapon (Jn 10,11.27–28). Nem véletlenül választotta a Megváltó a tanítása során többször is szemléltetésként a felelősséget és szeretetet is jelképező pásztor alakját. A bibliai kor emberének nemcsak a nomád…
A legjobbkor érkezett a konfirmáció és az elköteleződés évének első fontos kiadványa, A konfirmáció ajándéka címet viselő kötet. Friss lelki szél fúvását hozza húsvét és a – számos gyülekezetben – hamarosan esedékes konfirmációi ünnep előtt. Egyszerre kedves olvasmány és magvetés – gondos teológiai és imádságos munkával a háttérben – az Evangélikus Hittudományi Egyetem nyugalmazott rektorának, Sz…
Lezárult az EPSZTI olvasóversenye
Van-e olyan gyermek, aki szereti és kitartóan gyakorolja az olvasás klasszikus időtöltését? Az Evangélikus Pedagógiai Intézet (EPSZTI) által szervezett olvasóverseny zárónapján, május 9-én több mint 160 kisdiák és a felkészítő pedagógusok, kísérő szülők csodálkozhattak rá, milyen sokan vannak azok, akik szerint olvasni jó!
Háztűznézőben az üzbég evangélikusoknál
Üzbegisztán számunkra egy távoli közép-ázsiai ország, ahonnan csak ritkán kapunk a nyugati – különösen a lutheránus – kereszténységet érintő híreket. Ezért amikor április végén egy tudományos konferencia keretében a fővárosában, Taskentben tölthettem néhány napot, fontosnak tartottam megkeresni a helyi evangélikus gyülekezetet. Az előzetes kapcsolatfelvételben Michael Hübner, a Martin-Luther-Bund…
Közleményt adott ki az Evangélikus Országos Gyűjtemény a családfakutatást segítő Őskereső alkalmazásról.
Kórustalálkozó a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerületben
Május 7-én kora délután autókkal telt meg a balatonfüredi evangélikus templom környéke. A verőfényes napsütésben kórusok érkeztek Kaposvárról, Mosonmagyaróvárról, Oroszlányból, Pápáról és Sárvárról, hogy egyházmegyéjük képviseletében részt vegyenek a Nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egyházkerület 16. kórustalálkozóján. A járvánnyal terhelt időszak után különösen is örömteli volt a találkozás lehet…
Bővíti szolgáltatásait a nyíregyházi Élim
755 millió forintból alakít ki új férőhelyeket a Nyíregyházán működő Élim Evangélikus Szeretetotthon. A beruházás részleteit a május 9-i projektnyitó rendezvényen ismertették.
Megújultak a pusztavámi gyülekezet közösségi terei
Templomuk, gyülekezeti házuk és a lelkészlakás felújításáért adtak hálát a pusztavámi evangélikusok május 6-án. Az ünnepi istentiszteleten Szemerei János, a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület püspöke hirdette Isten igéjét. A liturgiában Ribárszki Ákos helyi lelkész mellett Szarka István, a Fejér–Komáromi Egyházmegye esperese szolgált.
Megújult a sámsonházai templom orgonája
A Sámsonházai Evangélikus Egyházközségben Cantate vasárnapja valóban az Istent dicsőítő hangok ünnepévé válhatott. Május 7-én avatták fel ugyanis a gyülekezet felújított orgonáját. Az ünnepi istentiszteletre száznál is több hívő gyülekezett össze, hogy hálát adjon a megtapasztalt kegyelemért, és szimfóniává válhasson, azaz az evangélium örömében együtt zengő krisztusi gyülekezetként ünnepelhessen…
Bak Péter felnőttképzésről és hivatástudatról
Portrésorozatunkban az egyházunk budapesti Üllői úti országos székházában szolgálatot végzőket szólaltatjuk meg indíttatásukról, munkájukról, céljaikról. Ez alkalommal Bak Péterrel, a nevelési és oktatási osztály felnőttképzési referensével beszélgetünk. Szóba került az idevezető útja éppúgy, mint evangélikus identitása és az ismeretterjesztés fontossága.
Az ének és az imádság nem más, mint az Istentől kapott Léleknek a be- és kilélegzése.
Sorozatunkban a vasárnap zsoltárának antifónájáról elmélkedünk.
Gondolatok anyák napjára
Május első vasárnapja anyák napja. Ez alkalomból Koczor Tamás evangélikus lelkész Ráérős történetek című könyvéből ajánlunk egy írást.