Nagyvilág
Esély az újrakezdéshez
Szerteágazó segítséget nyújt az Ökumenikus Segélyszervezet Családok Átmeneti Otthona Miskolcon
Boda Zsuzsa
2021. november 27. 08:35
„Tíz évvel ezelőtt vettem egy házat, akkor kerültem össze a párommal. Hamarosan megszülettek az ikrek is. Egy fizetésből éltünk, mert csak a párom dolgozott; akkoriban az anyósomék is velünk laktak. Egy ideig még tudtuk a számlákat fizetni, de azután sajnos már nem. Folyamatosan mérlegelnünk kellett: vagy a számlákat fizetjük, vagy eszünk. Végül öt év után elárverezték a házat” – meséli Marika. Nem szerettek volna utcára kerülni, így azonnal éltek a családsegítő szolgálatnál felajánlott lehetős…
Ökumenikus imádság járvány idején
2021. november 23. 11:33
A koronavírus-járvány kapcsán szerveznek ökumenikus imádságot a katolikus, a református és az evangélikus egyház vezetői.
Harminc éve az összefogás erejével
2021. november 18. 11:45
Az Ökumenikus Segélyszervezet 1991 óta, azaz idén éppen 30 éve segíti az összefogás erejével a nélkülözőket és bajbajutottakat. Az immár hagyományosnak számító novemberi mézeskalácsszív-díszítő rendezvényén ezért idén nemcsak a 1353-as adományvonalon és a www.segelyszervezet.hu honlapon támogatható szeretet.éhség. országos adventi pénzadománygyűjtését indította el, hanem megemlékezett a szervezet megalakulásának kerek évfordulójáról is. A közös díszítést követő figyelemfelhívó akcióval és egy k…
A napkeleti bölcsek története az imahéten
2021. november 17. 15:03
Elérhető a jövő évi ökumenikus imahét anyaga. A Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának (MEÖT) weboldaláról tölthető le az a füzet, amelyet a Közel-keleti Egyházak Tanácsa állított össze. 2022. január 16–23. között a napkeleti bölcsek történetének egy-egy mozzanata jelenik majd meg az igehallgatók előtt. A hét mottója: „Láttuk az ő csillagát napkeleten, és eljöttünk, hogy imádjuk őt.” (Mt 2,2)
Demokráciáról és kereszténységről – Bibó István nyomán
Evangélikus.hu
2021. november 11. 12:57
Különös aspektusban folyt a szó a békéről és demokráciáról november 9-én, kedden este a Budapest-Fasori Evangélikus Gimnázium dísztermében Csepregi Andrásnak a Luther Kiadó gondozásában megjelent, „Boldogok a békét teremtők” című könyvének bemutatóján.
Bibliák, bibliaolvasó sorozatok a digitális világban
Galambos Ádám
2021. november 10. 13:05
A bibliafordítások sokszínűségének tanulmányozására több digitális oldal is lehetőséget ad. Mára a Szentírás, valamint az olvasásához útmutatóként szolgáló bibliaolvasó kalauzok számos változata elérhető az interneten és applikáció formájában is. Alább ezek közül ajánlunk két kiváló és ingyenesen elérhető felületet.
Megvan a 2023-as Német Egyházi Napok helyszíne, elnöke és mottója
Ha 2023, akkor Kirchentag
2021. november 3. 07:54
A 38. Német Egyházi Napokat, a Kirchentagot legközelebb 2023-ban, a bajorországi Nürnbergben rendezik meg. Az esemény mottója: Itt az idő, mely Jézus szavára utal vissza: „Beteljesedett az idő és elközelített Isten országa.” (Mk 1,15a) E két fontos döntést – a helyszínt és a mottó illetően – a Kirchentag elnöksége hozta október 16-i ülésén, sok más lehetőséget is átgondolva.
Rangos észt kitüntetés
EvÉlet-infó
2021. október 29. 15:01
Örömmel adjuk hírül, hogy Pap Kinga Marjatta 2021. október 10-én a tallinni dómban együttműködési érdemérmet vehetett át „az Észtországi Evangélikus Egyház javára végzett kiemelkedő szolgálataiért”.
Petíciót indítottak a békés közbeszédért
2021. október 22. 12:50
A békés közbeszédért indított aláírásgyűjtést hat médiaszemélyiség. Gundel Takács Gábor, Kepes András, Acél Anna, Hodász András, Sáhó Eszter és Gégény István közös petíciójának célja, hogy megpróbáljanak ellene hatni az emberekhez méltatlan megnyilvánulásoknak, és elősegítsék, hogy a romboló kijelentések helyét az építő megszólalások vegyék át.
Építőművészeti díjban részesült Benczúr László
Galambos Ádám
2021. október 21. 08:27
A Magyar Művészeti Akadémia Építőművészeti Tagozata Benczúr László építésznek, számos evangélikus templom tervezőjének, az Északi Evangélikus Egyházkerület tiszteletbeli felügyelőjének munkásságát Építőművészeti Díjjal ismerte el, amelyet október 18-án adtak át a testület irodaházában.
Szakmai és lelki testvérkapcsolat
Nürnbergben jártak evangélikus óvodapedagógusok
Hallgatóné Hajnal Judit – Lázárné Skorka Katalin
2021. október 19. 14:40
19. alkalommal rendezték meg bajor és magyar evangélikus óvodák pedagógusainak közös továbbképzését, a résztvevők ezúttal október 10–13. között Nürnbergben találkoztak. A tízfős magyar küldöttség tagjai között volt a soproni, a várpalotai, a bakonycsernyei, a soltvadkerti, a nagytarcsai, az irsai, az orosházi és a hódmezővásárhelyi intézményvezető és a győri és a mezőberényi evangélikus óvoda képviselője. A delegációt Hallgatóné Hajnal Judit bajor–magyar óvodai és iskolai partnerkapcsolati refe…
Rát Mátyás-díjat kapott kollégánk
Győri András Timótheus a reformációi gálaesten vette át az elismerést
Evangélikus Információs Szolgálat
2021. október 18. 19:55
A reformáció hónapjának kiemelt rendezvénye volt a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa szervezte reformációi gálaest a budapesti Uránia Nemzeti Filmszínházban. Az október 17-i programon Magyar Levente államtitkár mondott beszédet, és átadták a Protestáns Újságírók Szövetségének Rát Mátyás-díját, amelyet ezúttal az Evangélikus Információs Szolgálat operatőrének ítéltek oda.
Evangélikus elnökség: Dobrev Klára valótlanságot állít az egyházi iskolák finanszírozásáról
2021. október 15. 20:50
A Magyarországi Evangélikus Egyház elnökségének nyilatkozatát változtatás nélkül közöljük.
Vallási közösségek mint a modernkori Európa pillérei
2021. október 15. 15:55
Az Európa Tanács Miniszteri Bizottsága soros elnöki tisztségének betöltése keretében szervezett konferenciát Magyarország Kormánya A modernkori Európa pillérei – a vallási közösségek együttélése címmel október 13. és 15. között a Debreceni Református Kollégiumban. A résztvevők plenáris előadások és kerekasztal-beszélgetések keretében cseréltek véleményt a vallási közösségek együttélésének, együttműködésének időszerű kérdéseiről. Alább a sajtónyilvános eseményekről kiadott MTI híreket szemlézzük.
A koronavírustól a tonettszékig
V6-egyházvezető-találkozó Csehországban
Cselovszkyné dr. Tarr Klára
2021. október 15. 14:18
Egyházvezetők találkozóján vett részt Kondor Péter, a Déli Evangélikus Egyházkerület püspöke, Prőhle Gergely, a Magyarországi Evangélikus Egyház (MEE) országos felügyelője, valamint Cselovszkyné dr. Tarr Klára, az MEE Országos Irodája Ökumenikus és Külügyi Osztályának vezetője október 5–6-án a csehországi Bystřice pod Hostýnemben található Sola Gratia egyházi missziói központban. Ez alkalommal az Ausztriai Ágostai Hitvallású Protestáns Egyház és a Szászországi Evangélikus Tartományi Egyház képv…















