Felszállópályán
A húsvét és pünkösd ünnepe közötti híd mintegy kétharmada még előttünk áll. Mögöttünk a jó pásztor vasárnapja, készülhetünk az örvendező, az éneklő és az imádkozó gyülekezet vasárnapjára. Ezeket követően pedig Urunk mennybemenetelének ünnepén keresztül vezet el az út a Lélek kiáradásához, az egyház születésnapjához, a pünkösdhöz.
Ezen a hídon vagy talán inkább felszállópályán feltámadott Urunk igéi jelenthetik az irányfényeket. Jézusnak a golgotai kereszt szószékén elhangzó utolsó szavai legdrágább lelki örökségünk része. De ugyanilyen fontosak a halálból győztesen visszatérő Krisztus első szavai is, amelyeket János evangéliumában olvashatunk. A szeretett tanítvány őszintén megírja, hogy a Feltámadott elsőként nem őt, hanem a halálon túl is hűséges asszonyt, a magdalai Máriát szólította meg húsvét hajnalán a sírkertben: „Asszony, miért sírsz? Kit keresel?”
Ez a két szívbemarkoló kérdés minket is megszólít és önvizsgálatra indít. Szembesít életünk valódi hiányaival, veszteségeivel. Vajon tudunk-e még felettük sírni? Vagy már annyira megszoktuk őket, hogy beletörődtünk? Már nem várunk, nem remélünk, nem keresünk semmit és senkit?
Mária Magdolna nem adta fel Urának keresését. Bár látását a gyász könnye, az emberi kicsinyhitűség hályoga annyira elhomályosította, hogy Jézusban először csupán a kertészt véli felfedezni, de a Mester folytatja a gyógyító lelkigondozást, és keresztnevén szólítja az asszonyt: „Mária!” Ez elegendőnek bizonyult ahhoz, hogy a vaksi szemek megnyíljanak, és Mária felismerje Urát. Ne feledjük, keresztségünk pillanatában minket is a nevünkön szólított Isten személyes szeretete!
Érdemes tovább követnünk ennek a különleges felszállópályának az irányfényeit, folytatva az evangéliumi történetet. Jézus korábban igen súlyos betegségből gyógyította meg a magdalai Máriát. Így érthető, hogy hálás, már-már rajongó szeretettel akar visszakapott Mestere lábához borulni. De Jézus nem birtokolható, nem sajátítható ki. Ez a kijózanító, figyelmeztető hang szólal meg: „Ne érints engem, mert még nem mentem fel az Atyához…” Az asszonynak sürgős feladata, küldetése van: „…menj az én testvéreimhez, és mondd meg nekik: Felmegyek az én Atyámhoz és a ti Atyátokhoz…” Mária engedelmesen tölti be ezt a kitüntető feladatot, így válik az apostolok apostolává.
Ha tovább olvassuk János evangéliumát, újabb fénylő jézusi mondatokra találhatunk, amelyeket felfűzhetünk, akárcsak egy ragyogó igazgyöngy sort. A Feltámadott váratlanul toppan be a félelmük miatt még bezárkózó tanítványi körbe. Az evangélista fontosnak tartja megemlíteni, hogy Jézus Krisztus középen áll meg, mert ez az őt akkor és ma is megillető hely. Majd pedig egymás után kétszer is rájuk köszön: „Békesség nektek!” Ez sem véletlen, hiszen az igazi békesség mindig többdimenziós: megbékélés Istennel és megbékélés az emberrel, beleértve önmagunkat is.
Ezt követően a tanítványok is megkapják az apostoli mandátumot az elnyert bűnbocsánat és békesség ajándékának továbbadására: „Ahogyan engem elküldött az Atya, én is elküldelek titeket.” De a Mester jól tudja, hogy ehhez a küldetéshez kevés az emberi erő, az emberi lelkesedés. Ezért egyfajta különleges „előpünkösdként” rájuk lehelve így szólt: „Vegyetek Szentlelket!”
Ugye emlékszünk? A teremtés hajnalán a föld porából formált embert a teremtő Isten lehelete teszi élőlénnyé. Húsvét után, az új teremtés hajnalán pedig a megváltó Isten leheli Lelkét tanítványaiba, hogy „félőlényekből” róla tanúskodó élőlényekké születhessenek, születhessünk újjá.
Ez a húsvét és pünkösd ünnepe közötti felszállópálya távlatos értelme és célja. Erről vallunk tömören Scholz László húsvéti éneksorában: „…a Győző életet kínál Győzelméből ma néked.” (EÉ 225,1)
A jegyzet elhangzott április 24-én a Kossuth rádió Erős vár a mi Istenünk – Az evangélikus egyház félórája című műsorában.