Fő tartalom átugrása

2023. május 28. 11:00

Bárcsak!

Sorozatunkban a vasárnap zsoltárának antifónájáról elmélkedünk.

napsugarak mint a Szentlélek jelképei világítják be a földet

„Az Úr Lelke betölti a földkerekséget, halleluja, igéjével megvilágosít mindeneket, semmi sincs rejtve előtte, halleluja!” (Bölcs 1,7)

Előfordul, hogy az, amit mondunk, nem egyezik azzal, ami megvalósul. Van az úgy, hogy a „szeretet ünnepén” nagy örömmel átadjuk az ajándékokat, aztán a családi vacsora veszekedésbe torkollik. Akinél a karácsony csak az emberi szeretetről szól, annak szegényes az ünnepe.

A pünkösd is lehet ilyen. Van úgy, hogy beszélünk a Szentlélek érkezéséről, de nem történik semmi. Felidézzük a bibliai történetet, hogy mi és hogyan történt Jeruzsálemben, aztán úgy, ahogy jöttünk, hazamegyünk a templomból.

Sok helyen gyülekezeti napot is tartanak most, s ez fantasztikus élmény a résztvevőknek, hiszen színes a program, és jó együtt lenni kötetlen keretek között – de vajon Isten Szentlelke is kiárad-e az igehirdetőkre, igehallgatókra? Dobbannak-e a szívek? Születik-e bűnbánat az igehirdetés nyomán? Mozdulnak-e a szájak és a lábak, hogy továbbadják az evangéliumot? Új élet forrásává lesz-e sokak számára az Úr Jézus kereszthalála?

A Szentlélek szuverén Úr. Ő dönti el, mikor és hogyan érkezik (lásd Jn 3,8), de imádkozhatunk érte, ahogy az igehirdetési alapige is buzdít (Lk 11,9–13), és jó újra hallani az oltár előtti igében, hogy miként élték át ezt egykor a tanítványok (ApCsel 2,1–13).

A bevezető liturgia mondata ezúttal egy olyan részből van, amely a mi protestáns Bibliánkban nem szerepel, ám a katolikusokéban igen. (Ők nem a rövidebb héber, hanem a tízzel több könyvet tartalmazó, görög nyelvű Ószövetséget vették alapul a bibliafordításukhoz.) Ez a Salamon bölcsessége című iratból származó idézet három dolgot emel ki a Szentlélek munkájával kapcsolatban: mindent betölt, mindent megvilágosít, és semmi sincs rejtve előtte.

Bárcsak átélnénk, hogy kiárad Isten Lelke, és betölti a szívünket, gyülekezeteinket! Bárcsak készek lennénk a bűnbánatra és a megtérésre, s rendeznénk Istennel és embertársainkkal azt, ami elromlott! Bárcsak megelevenedne az életünk, hogy tudjunk végre áldott életet élni, jól szeretni, hitelesen beszélni, egyedül Istent imádni!

Ha az Úr úgy látja, küldheti Lelkét – akár most, pünkösdkor…

Ha érdeklik a Magyarországi Evangélikus Egyházzal kapcsolatos hírek, események, szívesen olvassa interjúinkat, riportjainkat, iratkozzon fel hírlevél-szolgáltatásunkra.