Csaknem 7,9 millió ember hagyta el Ukrajnát, 6,5 millió pedig az otthonát. Az Ökumenikus Segélyszervezet mintegy 235 ezer embernek nyújtott segítséget eddig, több mint 1450 tonnányi segélyárut juttatott célba, és jelenleg is több mint kétszázötven menedékhelyet támogat. A számok mögött azonban emberi történetek vannak. A február 24-én egy éve kirobbant orosz–ukrán háború kapcsán Szatmári Barnabást, az Ökumenikus Segélyszervezet kijevi képviseletének vezetőjét kérdeztük humanitárius munkájukról, a jelenről és a jövő kilátásairól.
Szatmári Barnabás (jobb oldalon), az Ökumenikus Segélyszervezet munkatársa adományt ad át Ukrajnában
– Az Ökumenikus Segélyszervezet több mint negyedszázada dolgozik Kárpátalján, ezért az elsők között tudták megkezdeni a segítségnyújtást Ukrajnában. Jelenleg három irodájuk van az országban: Kijevben, Lembergben, illetve Beregszászban. A munkát több mint húsz ember segíti Budapestről. Nemzetközi szinten is elég jelentős csapattal dolgoznak. Miért fontos, hogy egy ideje már Kijevben is jelen legyenek?
– Itt van a kormányzat, ide összpontosul a nemzetközi figyelem, itt zajlanak a koordinációs fórumok. Amíg ostrom alatt állt a város, addig erre nem volt lehetőség, ezért az ország nyugati részében kezdtük meg az azonnali segítségnyújtást tavaly márciusban. Amint Kijev és környéke felszabadult, visszatértek a nagykövetségek, a civil szervezetek. Mivel sok belső menekült érkezik ide, itt összpontosul a segítő munka koordinálása. Praktikusan innen lehet a háborútól leginkább sújtott keleti országrészben élők számára megszervezni a segítségnyújtást.
– Kevesebb mint egy év alatt több mint kétszázharmincezer embernek segítettek, ez nemzetközi szinten is kiemelkedő szám. Komplex segítséget nyújtanak, de mit jelent ez pontosan?
– Ha valaki a konfliktuszónából érkezik, először élelmiszert, higiéniás csomagot kap az alapvető szükségleteinek a kielégítésére; ez a fajta humanitárius segítségnyújtás a háború eleje óta folyamatos. Arra is van példa, hogy a partnerszervezeteink segítségével igyekszünk a veszélyes területekre eljuttatni ezeket a csomagokat. Ezt azért fontos hangsúlyozni, mert ott a legalapvetőbb életfeltételek biztosítása is probléma, hiszen a folyamatos tüzérségi támadások árnyékában élnek emberek a frontvonal közelében. Főleg idősek, akiknek semmi esélyük sincs eljutni az ország nyugati területeire. Van olyan nemzetközi finanszírozású segélyprogramunk, melynek keretében készpénzadománnyal támogatjuk a háborús menekülteket, hiszen így rugalmasan tudjuk segíteni a legégetőbb problémájuk megoldását. Sokan elvesztették a munkahelyüket, a mezőgazdaságban sem lehet még jó ideig dolgozni, mert el vannak aknásítva a földek. Nagyon sokan szorulnak pszichoszociális, illetve mentális segítségre, hiszen komoly traumákat éltek át az itt élők. Nekik az általunk felújított és felszerelt, fűtött befogadóállomásokon nyújtunk segítséget, ahol például a jogi tanácsadás is zajlik. További példaként említeném az Ökumenikus Segélyszervezetnek a kórházak gyógyszerellátásában nyújtott támogatását vagy azt, hogy egy településen például áramfejlesztőket küldtünk a helyi hatóságoknak, amelyek így vissza tudták állítani a vízellátást. Tehát tényleg sokirányú a segítségnyújtásunk.
– Zajlik már valamiféle újjáépítés is?
– Igen, ebben is részt veszünk a humanitárius segítségnyújtás mellett, hiszen – bár nehéz lenne azt mondani, hogy Kijevben békés a helyzet – szükség van iskolákra, óvodákra.
– Mennyire tervezhet egy civil szervezet? Mennyire álmodhat a mielőbbi békéről?
– Állandó bizonytalanság van azzal kapcsolatban, hogy mi várható. De például Kijevben már lehetett gondolni az újjáépítésre. Persze vannak olyan ukrán területek, ahol erről álmodni is nagyon nehéz, hiszen évek munkája lesz, míg a robbanószerkezetektől, aknáktól megtisztítják azokat a területeket.
– Tapasztalható-e összefogás az ott maradt emberek, a civil szervezetek között? Vagy inkább megfáradtak a helyiek?
– Egészen egyedülálló, ahogy az ukrán civil szféra és a közemberek reagálnak. Elképesztő az összefogás. És jó látni, hogy a magyarok is milyen komoly támogatást nyújtottak, nyújtanak most is. Számos alkalommal és több fórumon gyűjtöttek az evangélikusok is, nagyban hozzájárulva a menekülteket segítő munkánkhoz. Ezekért az adományokért ezúton is szeretnénk köszönetet mondani. A mai napig folyamatosan érkeznek Magyarországról a telefonok, e-mailek civilektől, hogyan tudnának segíteni. Az ukrán civil szervezetek – nemzetközi támogatással – igyekeznek minden nehéz, konfliktusos területen ott lenni. És ki kell emelni az egyházak jelentőségét is, amelyek kulcsszerepet játszanak abban, hogy a leginkább elszigetelt, nehezen elérhető helyekre is eljusson az Ukrajnába érkező segítség. Mi is erre törekszünk, hogy olyan helyekre jussunk el, ahova más nem tud, hogy az ott élők is kapjanak segítséget.
– A helyi civilek részt vesznek a segítségnyújtásban?
– Fantasztikus megtapasztalni, hogy a helyben maradtak mekkora áldozatokat vállalnak azért, hogy egymást, az elesettebbeket segítsék. Vannak olyan önkéntesek, akik a saját pénzükből, megtakarításukból igyekeznek humanitárius segélyeket eljuttatni veszélyes vagy éppen elfeledett településekre. Minden kisebb-nagyobb városban lehet találkozni aktivizmussal, önkéntesekkel. Ők saját pénzen, saját autóval olyan helyekre igyekeznek eljutni, ahova más szervezet még nem tudott. Így egészítik ki a nemzetközi segélyszervezetek tevékenységét és a mi munkánkat is olykor.
– Önök mint magyar segélyszervezeti dolgozók milyen arcát látják kint a magyar–ukrán viszonynak?
– Mi rendkívül sok pozitív visszajelzést kaptunk eddig a kedvezményezettektől, a hatóságoktól is. Volt, aki felismerte a logónkat, és megköszönte nekünk, hogy magyarokként segítünk.
– Eltelt egy év. Milyen az általános hangulat, lelkiállapot?
– A kijárási tilalom esténként, a folyamatos légvédelmi riadók, az állandó ellenőrzések az utakon, az áramkimaradások, az akadozó vízellátás vagy éppen az akadozva működő telekommunikáció megterhelik az embert. Hozzá lehet szokni, de ez mentális szempontból nehéz, és ezek még csak az általános körülmények. De van olyan eset, hogy elmegyünk, mondjuk, Herszonban egy humanitárius elosztópontra, és másnap jelez az ottani partner, hogy tüzérségi támadás érte a helyet, és megsemmisült. A kiszámíthatatlanság, a bizonytalanság a legnagyobb nehézség mindenkinek, aki itt él és dolgozik. Ugyanakkor hatalmas erőt ad nekünk itt, hogy látjuk: a magyaroknak fontos az, hogy segítsenek Ukrajnában. Jólesik egy-egy jó szót kapni, jó tapasztalni a munkánk támogatását itthonról, de az is jólesik, amikor például az ellenőrző pontokon odajön hozzánk egy-egy katona vagy rendőr, kezet fog velünk, és megköszöni, hogy itt vagyunk, és segítünk. Folyamatosan azon vagyunk, hogy egyre nagyobb területen egyre több embernek tudjunk segítséget nyújtani itt és Magyarország határain belül is, ehhez pedig fontos, hogy továbbra is kapjunk támogatást.
* * *
Az interjú eredetileg az Evangélikus Élet magazin 2023. február 19–26–i 88. évfolyam 7–8. számában jelent meg.
Az Evangélikus Élet magazin kapható a Luther Kiadó könyvesboltjában (Budapest VIII., Üllői út 24.), az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a e-mail-címen, vagy digitális formában megvásárolható, illetve előfizethető a kiadó honlapján.
