Fő tartalom átugrása

egyház

Az ötödikes Krisztofer és a negyedik osztályos Levente irodalomleckét ír – fotó: Stiller Ákos/Igazgyöngy Alapítvány

A házi feladat, a törvény és az egyház

Ittzés Szilvia
2022. szeptember 3.
Mit várunk az iskoláktól, oktatóinktól? Evangélikusként talán, hogy segítsék fellelni a Szentlélek mindenkiben munkáló erejét, s bármit is tanítsanak, életükkel mutassanak mindig Krisztusra. Ezt a felelősséget azonban a teljes hívő közösségnek viselnie kell. Ordass Lajos püspök szavaival a „kisiskolások meg a nagydiákok az egyház vetőmagja és forrása”. Az iskolafenntartó protestáns tradíció megőrzése és megélése mellett keresnünk kell a tudásközvetítés modern formáit, támogatnunk kell a ta…
fórumbeszélgetés A keresztény nemzet mítosza című könyvről

Hogyan pusztítja el az egyházat a politikai hatalomvágy?

2022. augusztus 26.
Jogos-e az önvédelem, létezik-e igazságos háború, vállalhat-e katonai szolgálatot keresztény ember? Törekedhet-e az egyház arra, hogy hatalommal igyekezzen átformálni a világot? Mitől keresztény egy nemzet?
Beszélgetés a Keresztény nemzet mítosza című könyvrő a gyulai Szélrózsán

Hangosan zakatoló prófétai kérdések államról és egyházról

Szélrózsa-pillanatkép a keresztény nemzet mítoszának tükrében

Balczó Mátyás
2022. július 16.
Hatalmas érdeklődés övezte a kard és a kereszt hatalmának viszonyáról szóló beszélgetést a Szélrózsa evangélikus ifjúsági találkozón július 15-én, pénteken Gyulán.

Legyünk kitartóak!

Nagy Zoltán
2022. július 9.
Az Apostolok cselekedeteinek egy mondata pontosan kijelöli az egyházi szolgálat forrását és irányát.
Krámer György

Nem mindig az irányítónak kell kosárra dobnia

Krámer György a bizalomépítő keresztény vezetésről

Kézdi Beáta
2022. június 22.
„Egy vezető tudjon feladatot kiadni a kezéből, és ne akarjon mindent csakis maga megoldani. Ha valaki nem enged ki semmit a kezéből, az egy idő után lehetetlenné teszi a munkát” – mondja Krámer György. Egyházunk országos irodájának igazgatóját Tomka János A bizalomépítő vezető című, nemrégiben megjelent könyve alapján kérdeztük a jó keresztény vezető ismérveiről.
nevető kisfiú

Mennyei derű, avagy humor az egyházban

Makoviczky Gyula
2022. június 21.
Hadd meséljem el az első találkozásomat a humorral az egyházban!
Lépj közelebb!-konferencia

Az egyházi oktatás kutatói szemmel

Szakmai konferencia az evangélikus egyház szervezésében

Balczó Mátyás
2022. június 21.
Lépj közelebb! – Bővülő egyházi oktatás kutatói szemmel címmel tartottak konferenciát június 10-én a Magyarországi Evangélikus Egyház budapesti Üllői úti székházában. Az eseményt az Educatio folyóirat szerkesztőségével és szerzőivel közösen rendezte meg az evangélikus egyház országos irodájának nevelési és oktatási osztálya és az Evangélikus Pedagógiai Szakmai-szolgáltató és Továbbképző Intézet.
Evangélikus Élet 2022/23-24. számának címlapja

A közösség értéke

Kézdi Beáta
2022. június 15.
Kedves Testvérek! Ezzel a tartalmi összefoglalóval szeretnénk figyelmükbe ajánlani az Evangélikus Élet magazin legfrissebb számát. Olvassák szeretettel az Evangélikus Életet, és vigyék a jó hírét!

Pünkösd

2022. május 20.
A keresztény ünnepkörben a Szentlélek kitöltetésének és az egyház születésének ünnepe. Pünkösd a naptárban mozgó ünnep, a húsvét utáni ötvenedik napon kezdődik. Elnevezése – görögül pentekosztész, azaz ötvenedik – is erre utal: az Ószövetség népe a páskaünnep utáni ötvenedik napon ünnepelte ezt a tavaszi aratási hálaünnepet, a három nagy zarándokünnep egyikét, amelyet a Tóra adása ünnepének is tartottak. Pünkösd az Újszövetségben Az Apostolok cselekedeteiről szóló bibliai könyvben Lukács leírj…
EHE tábor plakátjának részlete

Teológiáról, elhívásról és egyházról „nem középiskolás fokon”

Nyári táborra hívja a középiskolásokat a teológia közössége

Galambos Ádám
2022. május 16.
A teológia felfedezése – Új utakon Isten felé címmel hirdet élménypedagógiára épülő, a lelkészi szolgálatot, a teológiát mint tudományt, a hittanári és kántor képzést bemutató közösségépítő tábort az Evangélikus Hittudományi Egyetem (EHE). A középiskolásoknak meghirdetett négynapos nyári együttlétről Pángyánszky Ágnes adjunktussal, az EHE Gyakorlati Intézetének vezetőjével beszélgettünk.
Megjelent a Credo legújabb száma

Vetőmag és forrás

Megjelent a Credo legújabb lapszáma

Isó M. Emese
2022. május 13.
Az egyházak és az oktatás ügye olyan kérdéskör, amelynek mindig van aktualitása: legyen szó a szellemi háttérről, a technikai, gyakorlati nehézségekről, vagy éppen az oktatás szereplőinek felelősségéről. Most azonban egy olyan időszakban jelenik meg a Credo evangélikus folyóirat legújabb lapszáma, amikor még fontosabb, még inkább húsba vágó lett ez a téma. – A periodika frissen megjelent számát Isó M. Emese főszerkesztő ajánlja.
Person Holding White Printer Paper_bongkarn thanyakij_Pexels

Számok és az igazság

Hiteles egyházképet mutatnak-e a statisztikai adatok?

Fábri György
2022. április 1.
Az elmúlt napokban két statisztikai vonatkozású téma bukkant fel a(z egyházi) közbeszédben. Egyfelől a Németországi Protestáns Egyház taglétszámának változása, másrészt egy internetes magazinnak az állam és az egyházak kapcsolatáról indított országos felmérési eredménye került a figyelem fókuszába. De vajon jól értelmezzük-e a számok üzenetét? Dr. Fábri György egyetemi docensnek, az Északi Evangélikus Egyházkerület felügyelőjének írása.
Keresztény nemzet: mítosz vagy valóság?

Keresztény nemzet: mítosz vagy valóság?

Izgalmas utazás a politika és az egyház viszonyának világában

Balczó Mátyás
2022. március 29.
Törekedhet-e az egyház arra, hogy hatalommal igyekezzen átformálni a világot? Mitől keresztény egy nemzet? Többek között ezeket a kérdéseket is megválaszolja Gregory A. Boyd amerikai presbiteriánus teológus, igehirdető a 2004-ben megjelent, a Luther Kiadó és a Hermeneutikai Kutatóközpont közös gondozásában most magyar nyelven is kiadott könyvében. A keresztény nemzet mítosza – Hogyan pusztítja el az egyházat a politikai hatalomvágy? című kötetet március 22-én mutatták be egyházunk országos szék…
Krisztus-arc mozaikos módon portrékból

Hogy ne törjön el minden Egész

Fabiny Tamás
2022. március 26.
Az egyház egysége nem emberi törekvések összerendezését jelenti. Nem emberek valósítják meg a maguk erőfeszítéseivel, hanem Krisztus teremti meg. – Fabiny Tamás elnök-püspök publicisztikája. 
Young woman recording video on her phone_Petko Ninov_GettyImages_Canva

Az egyháznak a TikTokon a helye?

Evangélikus lelkészek arról, hogy lesznek-e még fiatalok az egyházban

Szebenszki Noémi
2022. március 8.
A fiatalok megszólítása nehéz, főleg egy több száz éve működő intézmény számára, mint amilyen az egyház is. Lehetséges-e egyáltalán? Hol kéne kezdeni, TikTokon, Instagramon, Facebookon? Lénárt Viktor és Joób Máté evangélikus lelkészeket kérdeztük.

Van gyógyulás a sebesülésből!

Elkezdődött a házasság hete

2022. február 14.
„A férfi és a nő szövetsége, a házasság hasonlat, metafora más emberi közösség összetartozására is. Isten először a választott népét szólítja meg úgy, mint a kedvesét, a jegyesét, hol ujjongva, hol csalódottan” – fogalmazott Balog Zoltán püspök igehirdetésében a házasság hete országos programsorozat nyitó istentiszteletén vasárnap Budapesten, a káposztásmegyeri református gyülekezet templomában. Február 13. és 20. között tizenötödik alkalommal rendezik meg hazánkban a házasság hetét a keresztén…
young people calling on the cell phones – foto: a wrangler / Canva

Halló, fiatalok! Van itt valaki?

Hegedűs Attila
2022. február 11.
Nemcsak az a kérdés, hogyan tudok a fiatalokhoz szólni, hanem az is, hogy miről. Áthidalható-e a nemzedéki szakadék témában és stílusban? Hegedűs Attila írása. 
Esküvői fotó

Még boldogítóbb igen

Újraházasodni keresztényként

Kovács Barbara
2022. február 10.
Közeleg a házasság hete, amikor újra arról hallhatunk országszerte különböző programokon, hogyan tudjuk jól megélni házasságunkat. Azonban sokak számára ez a történet jóval komplexebb annál, hogy „boldogan éltek, míg meg nem haltak”: válással, csalódásokkal, újbóli házasságkötéssel a hátuk mögött sokan próbálják újraépíteni életüket, miközben ki kell alakítaniuk új mozaikcsaládjuk működését is. Mit tartogat számukra a házasság hete? Hogyan tudja megtalálni a helyét az egyházban, aki elvált vagy…

Oktatás, egyház, állam – szemle kívülről és belülről

Tematikus folyóiratszámok és online konferencia

Ittzés Szilvia
2022. január 28.
Érdekes egybeesés, hogy mind a Credo evangélikus folyóirat, mind az Educatio interdiszciplináris szemle az egyház és az oktatás, illetve az oktatás, állam, egyház témáját fogja körbejárni a következő számában. A Magyar Szociológiai Társaság és a Társadalomtudományi Kutatóközpont Kisebbségkutató Intézete január 20-án online konferenciát rendezett erről a kérdéskörről.

Egy politikai gondolkodó Krisztus és a szelídség hatalmáról

Bibó István kevéssé ismert arca Csepregi András tanulmányaiban

Stifner-Kőháti Dorottya
2021. december 8.
„Bibó István a passzív ellenállás mellett az aktív erőszakmentes ellenállást is gyakorolta: őrizte a fontos szavak értelmét” – olvashatjuk a „Boldogok a békét teremtők” címmel a Luther Kiadónál nemrégiben megjelent kötet borítóján. A könyvben sorakozó nyolc tanulmány – kiegészülve egy angolból fordított dolgozattal – a politikai gondolkodó szellemi örökségének számos részletét feldolgozza. Bibó szabadságértelmezéséről és Krisztus-képéről is kérdeztük a tanulmánygyűjtemény szerzőjét, dr. Csepreg…