Fő tartalom átugrása

elhívás

nyílt nap az Evangélikus Hittudományi Egyetemen

Hívásod van

Az elköteleződést szolgálta a teológia nyílt napja

Galambos Ádám
2023. február 11.
Az elhívásban történő megerősödésre fókuszáltak február 10-én az Evangélikus Hittudományi Egyetem (EHE) nyílt napján. Az egész napos programon az óralátogatások során, a közösségi élmény átélésével  és interaktív foglalkozások által is ehhez kerülhetett közelebb az alkalomra regisztrált több mint negyven érdeklődő.
Mészáros Anna Zsóka

Tágabb perspektívából, de érthetően

Mészáros Anna Zsóka tervei közösségépítésről, lelkigondozásról

Galambos Ádám
2023. január 28.
Idén újraindult sorozatunkban az Evangélikus Hittudományi Egyetem teológusi, lelkészi hivatásra készülő hallgatóit szólaltatjuk meg indíttatásukról, a szolgálattal kapcsolatos elképzeléseikről, céljaikról. Mészáros Anna Zsóka ötödéves teológus-lelkész szakos hallgatót a pályaválasztásáról, a hallgatói önkormányzatban szerzett tapasztalatairól és arról is kérdeztük, mit kapott az egyetemtől, illetve a fóti Evangélikus Kántorképző Intézettől.
A lelkészutánpótlásról egyeztettek a V6-ok egyházvezetői

Visegrád mellett Kőszeg is összeköt

A lelkészutánpótlásról egyeztettek a V6-ok egyházvezetői

Balicza Klára
2022. december 7.
Immár harmadik alkalommal tartottak informális találkozót november 29-én és 30-án a közép-európai egyházak vezetői. A Visegrádi, avagy V6-okként emlegetett összefogás alkalmát ezúttal Kőszegen rendezték meg. A beszélgetésekben a lelkészutánpótlás kihívásait és az egyes egyházak által alkalmazott stratégiákat járták körül ez alkalommal a cseh, lengyel, szász, szlovák és magyar résztvevők, amihez a kőszegi evangélikus középiskola és a helyi gyülekezet biztosított vendégszerető hátteret.
Az áldó Krisztus - szobor

Kérjük az aratás Urát!

Szabó András
2022. november 8.
Vajon mi kell ahhoz, hogy biztosított legyen a lelkészutánpótlás? És hogyan függ össze a Krisztus-követés örömével?
Vasárnapi ige: Az elhívásról

Az elhívásról

Vasárnapi ige

Ihász Beatrix
Sorozatszerkesztő: Galambos Ádám
2022. november 6.
2022-ben minden héten honlapunkon is közzétesszük a Szeretetforrás – Lelki útravaló az év minden napjára című kötet vasárnapra írt elmélkedését. Adjon öt percet magának, hogy minden napja barátságosabb és teljesebb legyen!
Györfi Mihály családja körében

A gyülekezetépítés útja a személyes evangelizáció

Györfi Mihály nyugdíjba vonult lelkész vallomása elhívásról, szolgálatról

Vitális Judit
2022. szeptember 22.
Nem szokványos úton jutott hitre Györfi Mihály, és ugyanígy a hivatásválasztása sem volt előre látható. Lelkészi szolgálata során sem a kottából játszott. Az általa pásztorolt közösségek mégis nőttek, erősödtek. Harminc év után július végén vonult nyugdíjba a nyírteleki bázissal működő Filadelfia Evangélikus Egyházközségből. Ennek apropójából kértük számvetésre.
EHE tábor plakátjának részlete

Teológiáról, elhívásról és egyházról „nem középiskolás fokon”

Nyári táborra hívja a középiskolásokat a teológia közössége

Galambos Ádám
2022. május 16.
A teológia felfedezése – Új utakon Isten felé címmel hirdet élménypedagógiára épülő, a lelkészi szolgálatot, a teológiát mint tudományt, a hittanári és kántor képzést bemutató közösségépítő tábort az Evangélikus Hittudományi Egyetem (EHE). A középiskolásoknak meghirdetett négynapos nyári együttlétről Pángyánszky Ágnes adjunktussal, az EHE Gyakorlati Intézetének vezetőjével beszélgettünk.
tanitvany20210301.jpg

Kelenföldi bibliakuckó

Jézus tanítványokat hív el

2021. március 1.
Budapest – 2021. februárjában új sorozatot kezdtek a Kelenföldi Evangélikus Egyházközség tagjai a YouTube csatornájukon. Az egyes részekben énekekkel, imádsággal és egy-egy bibliai történettel várják az óvodásokat, kisiskolásokat és persze minden érdeklődőt. A második történetet dr. Blázy Árpád mondta el. Zenei szolgálat: Molnár Lilla, Nagy Szabolcs; felvétel, vágás: Nagy Szabolcs.