Nagyvilág
A Hegyen találkoztak a püspöki hivatalok munkatársai
Evangélikus.hu
2021. július 23. 15:35
Első alkalommal rendezték meg a püspöki hivatalok munkatársainak országos ökumenikus találkozóját A Hegy címmel július 20. és 23. között Esztergomban, a Szent Adalbert Rendezvényközpontban.
Evangélikus segítség Tótkomlósról
Önkéntesek vitték az adományokat Csehországba a vihar után
Galambos Ádám
2021. július 13. 16:41
Többféle módon is segítséget nyújtott a Tótkomlósi Evangélikus Egyházközség a június végi csehországi szélvihar károsultjainak. A gyülekezet ifjúságából összeállt tízfős önkéntes csapat – Szpisák Attila lelkész vezetésével – közel kétmillió forint értékű adománnyal érkezett Csehországba, és a fiatalok maguk is részt vállaltak a kárenyhítésben.
A szarajevói főmuftival Sopronban és Pannonhalmán
Prőhle Gergely
2021. július 12. 13:58
A muzulmán vallási vezető és kísérete a Habsburg Ottó Alapítvány meghívására érkezett Magyarországra, ahol július 4-én részt vett az egykori magyar trónörökös halálának tizedik évfordulója alkalmából a pannonhalmi bencés főapátságban tartott emlékmisén, majd beszédet mondott az ábrahámi vallások jelenlegi helyzetét, együttműködési lehetőségeit elemző konferencián. A meghívás ötletét az adta, hogy Habsburg Ottó tíz évvel ezelőtti temetése volt az utolsó alkalom, amikor az Osztrák–Magyar Monarchi…
„Minden focimeccs előtt összeborulunk és imádkozunk”
Evangélikus focisták a labdarúgásról
Szebenszki Noémi
2021. július 9. 09:26
Miért szeretik az emberek annyira a focit? Van köze a vallásnak a labdarúgáshoz? Lehet evangelizálni egy futballmeccsen? – ezekről a kérdésekről beszélgetett Benkóczy Péter kőbányai evangélikus lelkész az Erős Vár FC evangélikus futballcsapat játékosaival, Regős Lászlóval és Schranz Ambrussal.
„A megbékélés egyházaivá kell válnunk”
Exkluzív interjú Anne Burghardt észt lelkésszel, a Lutheránus Világszövetség első női főtitkárával
Kovács Barbara
2021. július 8. 14:28
Néhány héttel ezelőtt a száznegyvennyolc tagegyházat számláló Lutheránus Világszövetség új főtitkárt választott Anne Burghardt személyében. A rendkívül fiatalos, negyvenöt éves észt evangélikus lelkésznő több szempontból is az első ebben a nagy felelősséggel járó pozícióban. Az Evangélikus Információs Szolgálatnak adott exkluzív interjúban saját egyházáról és azokról a kihívásokról is kérdeztük, amelyeknek új tisztségében meg kell felelnie.
Váljunk hitvalló és másokért élő egyházzá!
Fabiny Tamás és Fábri György az egyház és autonómia kérdéséről
Galambos Ádám
2021. július 2. 10:19
Az egyháznak szükséges megtalálnia azt a nyelvet és lelkiséget, amely – a prófétai szerepet is felvállalva – a jézusi utat képviseli a pluralista világban. Az egyház autonómiájának és a vallás szabadságának mai kihívásairól szólt a TudásPresszó ötrészes, Hajnalhasadás – autonómiák egykor és most – és holnap címmel indított előadássorozatának június 30-i alkalma. A témát előbb dr. habil Fábri György egyetemi docens, az Északi Evangélikus Egyházkerület felügyelője, a program szervezője vezette fe…
Európai összefogás a beporzók védelmében
Körkép egy civil kezdeményezésről
Boda Zsuzsa
2021. július 1. 16:47
Mentsük meg a méheket és a gazdákat! elnevezéssel európai polgári kezdeményezés indult útjára 2019 januárjában. A megfelelő számú aláírás összegyűjtését megcélzó európai uniós állampolgárok azt szeretnék elérni, hogy az Európai Bizottság támogasson egy olyan méhbarát mezőgazdasági modellt, amely lehetővé teszi, hogy a gazdák és a természet harmóniában éljenek. A kampány magyarországi koordinátora, a Magyar Természetvédők Szövetsége ez év április 19-én sajtóközleményben jelentette be: magyar rés…
„Lelkigondozó és lelkigondozott vagyok”
Lelkészi-munkatársi konferenciát tartott a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa
Csóka Mónika
2021. június 30. 15:14
A lelkigondozás témáját középpontba állítva rendezett ökumenikus lelkészi-munkatársi konferenciát a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa június 21. és 25. között Révfülöpön, az Ordass Lajos Evangélikus Oktatási Központban. A „Viseljetek gondot magatokra és az egész nyájra!” (ApCsel 20,28) mottójú alkalomról az egyik résztvevő beszámolójának szerkesztett, rövidített változatát adjuk közre. (A szerk.)
Az ökumené rejtett útjai
A püspöki titkárok országos találkozójára készülnek
Trauttwein Éva
2021. június 23. 12:24
Első alkalommal szerveznek országos ökumenikus találkozót július 20. és 23. között püspöki titkárok és irodaigazgatók számára evangélikus, katolikus és református részvétellel. A kezdeményezés előkészítésére június 3-án Budapesten megbeszélést tartottak a három egyház képviselői.
Észt vezető a Lutheránus Világszövetség élén
Pap Kinga Marjatta
2021. június 22. 11:49
A Lutheránus Világszövetség, a világ evangélikusainak mintegy kilencvenöt százalékát összekapcsoló, tagegyházain keresztül hetvenhétmillió hívőt támogató közösség tanácsa június 19-én Anne Burghardt személyében megválasztotta a szervezet új főtitkárát.
Hogyan győzd le a poszt-Covid-szindrómát?
Interjú Dorn Krisztina pszichoterapeutával
Kovács Barbara
2021. június 21. 18:31
Bár a járvány harmadik hulláma mostanra talán elmúlt, a lelki hatásait még sokáig érezhetjük. Dorn Krisztina pszicho-, pár- és családterapeutát arról kérdeztük, miként élték meg a különböző korosztályok a járvánnyal járó bizonytalanságot és félelmet, és mit tehetünk annak érdekében, hogy enyhítsük a járvány okozta mentális problémák hosszú távú hatásait. A KötőSzó-blog interjúja.
Teremtési ünnep – 31. alkalommal
Réz-Nagy Zoltán
2021. június 16. 10:47
A teremtés gondozásának ügyében elkötelezett lelkészek, teológusok és gyülekezeti tagok gyűltek össze a Jézus Testvérei Ökumenikus Diakóniai Rend 31. teremtési ünnepén. A rend tagjai és az érdeklődők, támogatók ezúttal június 5-én az Evangélikus Hittudományi Egyetem kápolnájában tartottak környezetvédelmi kérdésekről konferenciát.
Megbékélésre és sürgős cselekvésre hívott a 13. ECEN-nagygyűlés
Koltai Zsuzsa
2021. június 16. 09:11
2021. május 31. – június 1-jén tartotta 13. nagygyűlését az Európai Keresztény Környezeti Hálózat (ECEN). A kétévente megrendezett vándorgyűlést több alkalommal is el kellett halasztani a járványhelyzet miatt, idén online rendezték több száz résztvevőnek a kontinens legkülönbözőbb pontjairól való aktív bejelentkezésével. A gyűlés átfogó témája a teremtéssel való megbékélés volt.
Egyházak a párt ökle alatt
Beszélgetés Kertész Botond történésszel
Galambos Ádám
2021. június 16. 15:00
Hetven éve, 1951. május 19-én hirdették ki azt a törvényt, amely létrehozta a pártállam fontos támaszát képező Állami Egyházügyi Hivatalt. A közel négy évtizeden keresztül – 1951-től 1989-ig – működő intézmény fő ideológiai célja az egyház szolgálatának visszaszorítása, ellehetetlenítése volt. A hivatal tevékenységét dr. Kertész Botond történésszel, az Evangélikus Országos Múzeum tudományos főmunkatársával tekintettük át.
Tömegkultúra vs. tudomány
Fábri György az egyetemek felelősségéről
Slachta Krisztina
2021. június 14. 13:32
Nem hétköznapi témákat és nem a megszokott módon járt körül Fábri György tudománykommunikációs kutató és fejlesztő a Szertár című podcastsorozat május 21-én közzétett részében. „A suttyósodást értéknek kezdtük tekinteni; itt a hiba!” című beszélgetésnek már az időzítése sem volt véletlen, mivel ekkor zajlott az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Kara Társadalmi Kommunikáció Kutatócsoportjának vezetője szervezésében az a rangos nemzetközi online konferencia, ahol az egyetemi rangsorok szerepe, mód…















