Fő tartalom átugrása

Evangélikus Hittudományi Egyetem (EHE)

„Boldogok, akik békét teremtenek”

Fabiny Tamás háborúról, békéről és a keresztény ember felelősségéről

evangelikus.hu
2022. november 24.
„A keresztény embernek radikálisan el kell utasítania a háború minden formáját, s a béke megőrzését és helyreállítását kell szolgálnia. Jézus a Hegyi beszédben így fogalmaz: »Boldogok, akik békét teremtenek, mert ők Isten fiainak neveztetnek« (Mt 5,9)” – többek között erről is beszélt a Magyar Kurírnak adott interjújában Fabiny Tamás, akit a Keresztény-Zsidó Tanács és az Evangélikus Hittudomány Egyetem által rendezett, A háború és a béke a Bibliában című konferencia apropóján kér…
Fabiny Tamás bemutatja az oktaói kötetet az EHE tudomány ünnpi konferenciáján

Isteni ige, emberi szó, hídtudomány

Tudománynapi konferencia az Evangélikus Hittudományi Egyetemen

Kinyik Anita
2022. november 11.
Teológia és nyelv címmel tartottak konferenciát a magyar tudomány ünnepe alkalmából november 9-én az Evangélikus Hittudományi Egyetemen. „A nyelv a »majdnem« eszköze: körülír, közelít, tart valami felé, de célját sosem éri el. Kimeríthetetlen változatossága egyszerre felszabadító játék és az elégtelen kommunikáció végtelen vergődése: sosem teljesen pontos közelítés” – írja a Luther Kiadó gondozásában frissen megjelent, a konferencia anyagát adó Teológia és nyelv című kötet bevezetőjében az egyi…
Együtt az Úr asztalánál?

Együtt az Úr asztalánál?

Béres Tamás
2022. október 21.
Népszerű teológia rovatunk mostani cikkének szerzője egy évszázadok óta megoldatlan problémát vesz górcső alá. Áttekintést nyújt arról, hol tartanak az ökumenikus tárgyalások a római katolikus – evangélikus közös úrvacsora lehetőségéről. Körvonalazza az álláspontokat, a hivatalos egyeztetések szempontjait, valamint egy német ökumenikus munkaközösség sokakat meglepő és élénk vitát kiváltó nézetét a közös ünnepléssel kapcsolatban.
Láthatóan evangélikus: Barta Nóra Zsófia

Aki Isten szeretetét akarja hirdetni

Sorozatszerkesztő: Galambos Ádám
2022. október 9.
Láthatóan evangélikus – Mai evangélikus arcképcsarnok. Ismerje meg egy-egy gyülekezeti tag gondolatán keresztül az evangélikus egyház mai színességét.
Az Úrnak Lelke Pasadenában

Az Úrnak Lelke Pasadenában

Gáncs Tamás
2022. október 7.
A nemzetközi evangélikus–pünkösdi párbeszéd bizottságának ötödik ülését tartották szeptember 23–29. között az Amerikai Egyesült Államokban. A klasszikus pünkösdi egyházak képviselői és a genfi központú Lutheránus Világszövetség küldöttségének tagjai a Kalifornia állambeli Pasadenában a 2016–2022 között zajlott bizottsági munka záródokumentumát vitatták meg és készítették elő a két felekezet vezető testületei számára. A bizottsági ülésen régiónkat dr. Gáncs Tamás kelenföldi parókus lelkész, az E…
Béres Tamás teológusprofesszor

Pótlékokkal körbevéve, Istenre utalva

Béres Tamás teológusprofesszor egyházképről, komfortérzetről, változásról

Balczó Mátyás
2022. október 5.
Érdemes volna már most jobban megismernünk és megszeretnünk a Zsoltárok vagy a Jób könyvének egyéni és közösségi panaszénekeit, amelyekben a pótlékokról kiderül valódi értékük, és felismerhetővé válik az ember közvetlen Istenre-utaltsága – fogalmazott lapunknak adott interjújában Béres Tamás egyetemi tanár. Az Evangélikus Hittudományi Egyetem Rendszeres Teológiai Tanszékének vezetőjével annak kapcsán beszélgettünk emberről, természetről, Istenről és egyházról, hogy a Szélrózsa ifjúsági találkoz…

Pasztorációval foglalkozó európai bizottság alelnöke lett dr. Joób Máté

Evangélikus.hu
2022. szeptember 28.
Isten képe, jelenlét a jelenlétben címmel szeptember 21–25. között Balatonszárszón tartotta soros konferenciáját a Pasztoráció és Lelkigondozás Európai Szervezete (European Council for Pastoral Care and Counselling). A tanácskozáson dr. Joób Mátét megválasztották a szervezet alelnökévé.
Középpontban Zichy Mihály Luther látomása című alkotása

A legendás tintatartó nyomában

Középpontban Zichy Mihály Luther látomása című alkotása

Galambos Ádám
2022. szeptember 13.
A magyar romantikus festészet kiemelkedő alakjának, a nemzetközileg elismert grafikusnak, Zichy Mihálynak (1827–1906) nyílt szeptember 8-án oknyomozással is felérő kiállítása Zichy és a tintatartó címmel az Evangélikus Hittudományi Egyetemen (EHE).
tanévnyitó az Evangélikus Hittudományi Egyetemen

Szolgálatra indítás egy nagy múltú közösségben

Jubileumi tanévnyitó az Evangélikus Hittudományi Egyetemen

Kinyik Anita
2022. szeptember 12.
A tanítványképzés jézusi példája és az evangélikus teológiai képzés másodvirágzásának története került az Evangélikus Hittudományi Egyetem idei tanévnyitó ünnepségének fókuszába. A Magyarországi Evangélikus Egyház felsőfokú teljes lelkészképzésének százharminckettedik, az egyetemi szintű evangélikus teológiai képzésnek a századik tanévét Csepregi Zoltán rektor nyitotta meg szeptember 9-én a zuglói evangélikus templomban.
Orosz Gábor Viktor székfoglalója egyetemi tanárként

Megtartóerő-e még a szép?

Beiktatták teológiai tanári tisztségébe Orosz Gábor Viktort

Galambos Ádám
2022. szeptember 12.
Ünnepi istentisztelet keretében avatták az Evangélikus Hittudományi Egyetem teológiai tanárává Orosz Gábor Viktort szeptember 8-án a zuglói evangélikus templomban. A frissen beiktatott egyetemi tanár a székfoglaló előadásában a „szép” fogalmáról, a stílusról beszélve többek között azt hangsúlyozta: napjainkban a teológiának „a keresztény teológia maradandó stílusát […] nemcsak konzerválni, de megújítania is állandó kötelessége”.
fórumbeszélgetés A keresztény nemzet mítosza című könyvről

Hogyan pusztítja el az egyházat a politikai hatalomvágy?

2022. augusztus 26.
Jogos-e az önvédelem, létezik-e igazságos háború, vállalhat-e katonai szolgálatot keresztény ember? Törekedhet-e az egyház arra, hogy hatalommal igyekezzen átformálni a világot? Mitől keresztény egy nemzet?

Az Evangélikus Hittudományi Egyetem közleménye az idei felvételizőkről és az eljárásról

2022. július 22.
Július 21-én, csütörtökön este hozták nyilvánosságra a Felvi.hu-n a szeptemberben induló felsőoktatási képzések ponthatárait. Ennek apropójából az Evangélikus Hittudományi Egyetem közleményt juttatott el szerkesztőségünkhöz. Alább ezt közöljük.
Kőszeghy Miklós előadása házasságról, családról a gyulai Szélrózsa ifjúsági találkozón

Több nej, több anyós – ilyen volt házasságban élni az Ószövetség korában

Szélrózsa-pillanatfelvétel a teológia sátrából

Vitális Judit
2022. július 15.
A kánikulában sem féltek igazi „hot potato”, azaz aktuálisan kényes témát programként kínálni a Szélrózsa ifjúsági találkozó keretében a lehetőségek piacán, az Evangélikus Hittudományi Egyetem és a Melanchthon Evangélikus Szakkollégium közös sátrában július 13-án délután. Kőszeghy Miklós egyetemi tanár Házasság, család és szexualitás az Ószövetségben címmel tartott stand upnak is beillő, könnyed stílusú, bibliai szövegekre és tudományos kutatások eredményeire egyaránt támaszkodó előadást.
Az Evangélikus Hittudoményi Egyetem végzett hallgatói a diplomaosztó ünnepség után 2022. július 1-jén - fotó: Galambos Ádám

„Honnan jössz, és hová mégy?”

Diplomaosztó ünnepséget tartottak az Evangélikus Hittudományi Egyetemen

Galambos Ádám
2022. július 4.
Szolgálatra küldve búcsúztatta végzett hallgatóit július 1-jén az Evangélikus Hittudományi Egyetem. Az ünnepi ülésen Csepregi Zoltán rektor tartott ünnepi beszédet, Réz-Nagy Zoltán egyetemi lelkész hirdette Isten igéjét, továbbá átadták a diplomákat és jubilánsokat köszöntöttek.
Evangélikus Hittudományi Egyetem hatodéves lelkész szakos hallgatói 2022-ben

A Krisztus-követés drága ajándéka

Így készülnek a szolgálatra a végzős lelkészhallgatók

Összeállította: Balczó Mátyás
2022. június 17.
Az Evangélikus Hittudományi Egyetem (EHE) hallgatói és oktatói életében a legnagyobb ajándékok közé tartozik, amikor a végzős lelkész szakos hallgatók kiküldik ordinációs meghívójukat. Beérik a közös teológiai munka, a külső és a belső elhívás valósággá, Istennek és az egyház közösségének szentelt hivatássá válik – többek között erről is beszélt Pángyánszky Ágnes, az egyetem gyakorlati intézetének vezetője. Mellette Korányi András professzor, a hatodéves képzés vezetője is megosztotta velünk go…
A bizalomépítő vezető című könyv címlapja

Áttörhető a bizalmatlanság kérge

A vezetés tudományát is tanulhatjuk a názáreti Mester iskolájában

Gáncs Péter
2022. június 14.
A gyanakvás mérgétől a bátor elköteleződésig – már az alcíme megfogalmazza, honnan hová szeretné elsegíteni olvasóit Tomka János könyve. Érték- és bizalomvesztett világunk ugyanis katasztrófa felé sodródik, bizalomépítő vezetők után kiált. De vajon meg lehet-e tanulni a bizalomépítő vezetést? Erre kapunk biblikus választ a szerzőtől, aki az egyes fejezetek végén olyan aktuális kérdéseket tesz fel, amelyek alkalmassá teszik a könyvet a csoportos feldolgozásra is gyülekezeti, munkatársi, presbite…
hitoktatók továbbképzési napja az Evangélikus Hittudományi Egyetemen

Tavaszi nagytakarítás

Továbbképzési napot tartottak a hitoktatásban szolgálóknak

Bonnyai Zsuzsanna
2022. május 23.
Az Evangélikus Hittudományi Egyetem Valláspedagógia Tanszéke hitoktatók és lelkészek számára szervezett továbbképzést május 14-én, szombaton Tavaszi nagytakarítás címen. A hét éve minden félévben megrendezett továbbképzési napok célja, hogy segítséget nyújtson a gyermekek és felnőttek hitoktatásában előforduló nehéz témák feldolgozásához, valamint olyan hitoktatói munkaközösséget alakítson ki, amely hasznos szakmai hátteret biztosít a mindennapi munkában. A téma nagyon aktuális volt, hiszen a m…
könyvbemutató

Tudományos könyvünnep az Üllői úton

Hubert Gabriella
2022. május 20.
Örömteli eseményre, két egyháztörténetileg jelentős kiadvány bemutatójára gyűltek össze az érdeklődők május 18-án a Magyarországi Evangélikus Egyház székházában, az Esterházy Péter és Gitta Könyvtárban.
EHE tábor plakátjának részlete

Teológiáról, elhívásról és egyházról „nem középiskolás fokon”

Nyári táborra hívja a középiskolásokat a teológia közössége

Galambos Ádám
2022. május 16.
A teológia felfedezése – Új utakon Isten felé címmel hirdet élménypedagógiára épülő, a lelkészi szolgálatot, a teológiát mint tudományt, a hittanári és kántor képzést bemutató közösségépítő tábort az Evangélikus Hittudományi Egyetem (EHE). A középiskolásoknak meghirdetett négynapos nyári együttlétről Pángyánszky Ágnes adjunktussal, az EHE Gyakorlati Intézetének vezetőjével beszélgettünk.
Fehér Károly díszdoktorrá avatása az Evangélikus Hittudományi Akadémián 2022. április 29-én - fotó: Magyari Márton

A tudomány és a hit szolgálatában

Díszdoktorokat avattak az Evangélikus Hittudományi Egyetemen

Galambos Ádám
2022. május 2.
Akadémiai napot tartottak április 29-én az Evangélikus Hittudományi Egyetemen. A Dies Academicus keretében Bodó Sára református lelkész, gyakorlati teológus, illetve Fehér Károly és Hans Kratzert evangélikus lelkészek vehettek át díszdoktori oklevelet. A tudományos ülésen Carsten Rentzing korábbi drezdai püspök és Wolfgang Zwickel régész, a mainzi egyetem tanszékvezető professzora is előadást tartott.