Fő tartalom átugrása

konfirmáció

Mészáros Tamás

Odaszánt életű emberekre van szükség

Mészáros Tamás szerint csak „mi ügyünk” van

A. M.
2023. január 20.
Ha valaki otthon érzi magát a gyülekezetben, sajátjának érzi a közösséget, akkor sem az időt, sem a pénzt nem fogja sajnálni tőle – fogalmaz Mészáros Tamás. A Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület felügyelőjét a tisztségéből fakadó felelősség mellett saját elköteleződésének útjáról is kérdeztük.
Font Sándor

„Sokat kell dolgoznunk azért, hogy a lehetőségből valóság legyen”

Font Sándort tendenciákról és kihívásokról is kérdeztük

Balczó Mátyás
2023. január 18.
Mintha a fiatalok körében egyre „trendibb” dolog lenne hitről, vallásról elmélkedni, ezzel együtt egyházhoz tartozni – összegzi az elmúlt időszakban szerzett benyomásait Font Sándor. A Déli Egyházkerület felügyelője ezért is látja döntő jelentőségűnek, hogy keresztény hitünk milyen életvitelre, magatartásra indít bennünket.
Fábri György

A kincsünk is ott legyen, ahol a szívünk

Fábri György bizalomról és áldozatvállalásról

S.-K. D. – V. J.
2023. január 16.
A szükséges szervezeti változásokat megalapozandó hitbéli, teológiai megújulást szorgalmaz Fábri György. Az Északi Egyházkerület felügyelője a 2023. évet a jövőre esedékes tisztújításra való felkészülésre szánja, hogy minél szélesebb kört lehessen majd bevonni az ilyen típusú felelősségvállalásba.
Szemerei János püspök

Értsük és értékeljük eleink hitbeli hűségét!

Szemerei János püspök paradox helyzetekről és a pihenőnap megszenteléséről

A. M.
2023. január 13.
Szolgálat és magánélet összehangolása minden lelkésznek kihívást jelent. Szemerei János, a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület püspöke tudatosan törekszik rá, hogy családját se hanyagolja el. Az idei artikuláris napot a tematikus év szempontjából is jelentősnek tartja, és hálás a nevelés-oktatás terén dolgozóknak.
Kondor Péter püspök

Csodálkozzunk rá ajándékaira!

Kondor Péter arról, mit jelent Isten eszközeiként szolgálni

H. T.
2023. január 11.
A konfirmációra való felkészítés elsődleges célja Kondor Péter szerint a hitben való megerősödésnek, az Istennel való kapcsolat szorosabbá válásának a munkálása. A Déli Egyházkerület püspöke örömmel tapasztalja, hogy az utánunk következő nemzedék is jelen van az egyház életében. Azokat a feladatokat szereti a legjobban, amelyek módot adnak rá, hogy a gyülekezetekkel találkozzon, és eredeti küldetését, lelkipásztori elhívását tölthesse be.
konfirmáció

Közös ünneplésre hív a konfirmáció és az elköteleződés éve

Evangelikus.hu
2023. január 10.
A konfirmációt és az elköteleződést állítja középpontba a Magyarországi Evangélikus Egyház 2023-ban. A tematikus év igéje Pál apostol Filippiekhez írt leveléből szól hozzánk: „Mindenre van erőm Krisztusban, aki megerősít engem.” (Fil 4,13)
Prőhle Gergely országos felügyelő

„Maradjon figyelem a távlatos ügyekre is”

Prőhle Gergely a közösségi felelősségvállalásról és a jövő tudatos építéséről

Vitális Judit
2023. január 4.
Az elköteleződés legbiztosabb támasza és előmozdítója a személyes hiten túl a jó közösségi élmény – véli Prőhle Gergely. A Magyarországi Evangélikus Egyház felügyelőjével tisztségéből fakadó feladatairól, az ideális presbiterek ismérveiről, a népszámlálás eredményeivel kapcsolatos várakozásairól és a legnagyobb egyházi projektekről beszélgettünk.
Fabiny Tamás

Krisztus legyen a középpontban!

Fabiny Tamás püspök kényes kérdések esetén is a szellemi igényességet szorgalmazza

Vitális Judit
2023. január 2.
Az egyház mindig teológiai alapon foglaljon állást, legyen szó akár szexuáletikai kérdésekről, akár, mondjuk, a pedagógusok melletti kiállásról. Fabiny Tamás, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke, az Északi Egyházkerület lelki vezetője a konfirmáció és az elköteleződés tematikus évétől a gyülekezetekben folyó ifjúsági munka megerősödését várja.
üésezett a Magyarországi Evangélikus Egyház zsinata

Lelkesedéssel az elköteleződésért

A 2023. évi költségvetést is tárgyalta a zsinat

Vitális Judit
2022. december 1.
Az egyházi év végén ülésezett a Magyarországi Evangélikus Egyház XI. Zsinata Budapesten, az Üllői úti székház kápolnájában. A november 25–26-ai ülésszak legtöbb hozzászólást kiváltó napirendi pontja a 2023. évi költségvetésről folytatott vita volt. A zsinat tagjai az országos tisztségviselők jelentésein túl beszámolót hallhattak a konfirmáció és elköteleződés tematikus évének előkészületeiről, a lelkészutánpótlás kérdéséről, az oktatási rendszer általános problémáiról, a formálódó diakóniai str…
Kovács Judit a rákospaltoai evangélius templomban

Aki aranyszálakkal is dicséri Istent

Értékmentésről, a nagymamák szerepéről a felnőttként konfirmált Kovács Judittal

Stifner-Kőháti Dorottya
2022. augusztus 24.
Rögtönzött „kiállítás” fogad a budapest-rákospalotai evangélikus templomban. A papi pad melletti székeken lila és piros oltár- és szószékterítők, fekete alapon színes, keresztszemes agendaborító. A hímzés kelyhet, szőlőt és nyitott Bibliát ábrázol. Van itt az „Erős vár…” kottájával és Luther-rózsával díszített maszk az énekkar tagjai számára, de monogramos énekeskönyv- és bibliaborítók is. Valamennyi Kovács Judit gyülekezeti tag munkája. Történetében a pünkösdi szél zúgását is halljuk: a nyugdí…
zsinat május 27-i ülése - fotó: Magyari Márton

Felelősségvállalás és folytonosság

Ülésezett egyházunk zsinata

Vitális Judit
2022. június 3.
A gyülekezetek önállóságának és életképességének különböző területei voltak napirenden – több más fontos téma mellett – a Magyarországi Evangélikus Egyház XI. Zsinatának május 27-i ülésszakán. A törvényhozó testület döntött egyes, a lelkészi nyugdíjkorhatárral kapcsolatos törvények módosításáról, illetve támogatta, hogy 2023 a konfirmáció és az elköteleződés éve legyen.
Konfirmáció a kőbányai evangélikus templomban 2021 reformációján - fotó: Szakolczai Richárd

Végre megérkezni oda, ahova mindig is tartoznunk kellett volna

Keresztelő, konfirmáció – felnőtt fejjel

Boda Zsuzsa
2022. február 16.
„Aki énhozzám jön, azt én nem küldöm el” – ígéri Jézus a 2022. év igei mottójául kijelölt evangéliumi szakaszban (Jn 6,37). Hogy nemre és életkorra való tekintet nélkül milyen változatos utakon lehet hozzá megérkezni, azt jól tükrözi összeállításunk. Öt élettörténeten keresztül mutatjuk be, milyen tapasztalatokkal gazdagodtak interjúalanyaink azáltal, hogy felnőttként részesülhettek a keresztség szentségében, vagy élhették át a konfirmáció ünnepét

Fókuszban a gyülekezet

Pángyánszky Ágnes
2021. szeptember 30.
Népszerű teológia rovatunkban ez alkalommal néhány, a gyülekezeti életet érintő kérdést járunk körül. Bízunk abban, hogy olvasóink motivációt éreznek majd arra, hogy a felvetett kérdésekre a gyakorlati válaszokat a saját közösségeikben keressék.

Konfirmációi emlékek

Kovács Eleonóra
2021. július 26.
Minden kultúrkörben, társadalomban, vallási közösségben létezik egyfajta beavatási szertartás, amellyel a fiatal, felnövekvő generáció tagjai, bizonyítva, hogy tisztában vannak a csoport által vallott értékekkel, tanításokkal, ünnepélyes keretek között a közösség tagjaivá válnak. A protestáns egyházakban a konfirmáció az a gyülekezet részvételével zajló szertartás, amelyen a fiatal egyháztagok első alkalommal vesznek úrvacsorát, s a gyülekezet felnőtt tagjainak sorába lépnek.

„Engedjétek hozzám jönni a kisgyermekeket”

Kérdések és válaszok a konfirmáció előtti úrvacsoráról

Stifner-Kőháti Dorottya
2021. június 19.
Egyházunk zsinatának ez év április 1-jén hatályba lépett rendelkezése megnyitja a lehetőséget a megkeresztelt gyermekek számára az úrvacsoravételre. Kizárólag szülő – vagy keresztszülő, felelős egyháztag – kíséretében, ötéves kor felett nyílik erre mód. A jogszabály – a 2021. évi I. törvény az egyházi szolgálat külön területeiről szóló 2005. évi V. törvény módosításáról – így fogalmaz: „16. § (1) A Magyarországi Evangélikus Egyház hagyományos rendje szerint a gyülekezetekben felkészítés fo…

Útmutató a konfirmáció előtti úrvacsoravételre

MEE Püspöki Tanácsa
2021. június 17.
Egyházunk püspöki tanácsa, majd zsinata éveken át előkészített döntésével lehetővé tette, hogy megfelelő körülmények közt a még nem konfirmált, de megkeresztelt gyermekek, fiatalok vagy felnőttek is élhessenek az úrvacsora szentségével. Minderről a püspöki tanács szakmai levélben tájékoztatta a lelkészeket.

Belülről látni

Cselovszky Ferenc
2021. február 19.
„Mondjon legalább egy érvet, ami amellett szól, hogy megéri!” – biztatott barátságosan az anyuka, miközben kamasz lánya azzal a bujkáló mosollyal az arcán figyelte a – minden bizonnyal kipirult – homlokomon legördülő kövér izzadságcseppet, mint amellyel a professzor figyeli a szigorlatozó diák vergődését, aki végső tartalékait mozgósítja a hőn áhított elégséges megszerzéséért. Őszintén megvallva kicsit így is éreztem magam.