Fő tartalom átugrása

Interjú

Mészáros Anna Zsóka tervei közösségépítésről, lelkigondozásról
Idén újraindult sorozatunkban az Evangélikus Hittudományi Egyetem teológusi, lelkészi hivatásra készülő hallgatóit szólaltatjuk meg indíttatásukról, a szolgálattal kapcsolatos elképzeléseikről, céljaikról. Mészáros Anna Zsóka ötödéves teológus-lelkész szakos hallgatót a pályaválasztásáról, a hallgatói önkormányzatban szerzett tapasztalatairól és arról is kérdeztük, mit kapott az egyetemtől, illet…
Varga Gyöngyi az év igéjéről – az Ószövetség tükrében
„Te vagy a látás Istene” – vallotta az Ábrahám gyermekét a szíve alatt hordó, mégis menekülésre kényszerülő Hágár a pusztában a Lahajrói-kútnál. Az idei év igéjéül választott mondat ószövetségi hátteréről, a nők társadalmi helyzetéről és a pusztai kutakról dr. Varga Gyöngyivel, az Evangélikus Hittudományi Egyetem Ószövetségi Teológia Tanszék tanszékvezető docensével beszélgettünk.
Benkóczy Péter lelkész az elköteleződésről és a belsőszoba-élményről
„Az emberek leginkább azzal a kérdéssel foglalkoznak: mi lesz velem majd? Pedig lehet, hogy az a döntő: mi van veled most?” – jegyzi meg Benkóczy Péter. A Budapest-Kőbányai Evangélikus Egyházközség lelkésze mentálhigiénés szakember, tehetséges fotós, és járatos a pszichodráma és a bibliodráma világában is. Az idei esztendő – amely egyházunkban a konfirmáció és elköteleződés éve – kapcsán személye…
Mészáros Tamás szerint csak „mi ügyünk” van
Ha valaki otthon érzi magát a gyülekezetben, sajátjának érzi a közösséget, akkor sem az időt, sem a pénzt nem fogja sajnálni tőle – fogalmaz Mészáros Tamás. A Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület felügyelőjét a tisztségéből fakadó felelősség mellett saját elköteleződésének útjáról is kérdeztük.
Font Sándort tendenciákról és kihívásokról is kérdeztük
Mintha a fiatalok körében egyre „trendibb” dolog lenne hitről, vallásról elmélkedni, ezzel együtt egyházhoz tartozni – összegzi az elmúlt időszakban szerzett benyomásait Font Sándor. A Déli Egyházkerület felügyelője ezért is látja döntő jelentőségűnek, hogy keresztény hitünk milyen életvitelre, magatartásra indít bennünket.
Fábri György bizalomról és áldozatvállalásról
A szükséges szervezeti változásokat megalapozandó hitbéli, teológiai megújulást szorgalmaz Fábri György. Az Északi Egyházkerület felügyelője a 2023. évet a jövőre esedékes tisztújításra való felkészülésre szánja, hogy minél szélesebb kört lehessen majd bevonni az ilyen típusú felelősségvállalásba.
Szemerei János püspök paradox helyzetekről és a pihenőnap megszenteléséről
Szolgálat és magánélet összehangolása minden lelkésznek kihívást jelent. Szemerei János, a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület püspöke tudatosan törekszik rá, hogy családját se hanyagolja el. Az idei artikuláris napot a tematikus év szempontjából is jelentősnek tartja, és hálás a nevelés-oktatás terén dolgozóknak.
Kondor Péter arról, mit jelent Isten eszközeiként szolgálni
A konfirmációra való felkészítés elsődleges célja Kondor Péter szerint a hitben való megerősödésnek, az Istennel való kapcsolat szorosabbá válásának a munkálása. A Déli Egyházkerület püspöke örömmel tapasztalja, hogy az utánunk következő nemzedék is jelen van az egyház életében. Azokat a feladatokat szereti a legjobban, amelyek módot adnak rá, hogy a gyülekezetekkel találkozzon, és eredeti küldet…
Prőhle Gergely a közösségi felelősségvállalásról és a jövő tudatos építéséről
Az elköteleződés legbiztosabb támasza és előmozdítója a személyes hiten túl a jó közösségi élmény – véli Prőhle Gergely. A Magyarországi Evangélikus Egyház felügyelőjével tisztségéből fakadó feladatairól, az ideális presbiterek ismérveiről, a népszámlálás eredményeivel kapcsolatos várakozásairól és a legnagyobb egyházi projektekről beszélgettünk.
Fabiny Tamás püspök kényes kérdések esetén is a szellemi igényességet szorgalmazza
Az egyház mindig teológiai alapon foglaljon állást, legyen szó akár szexuáletikai kérdésekről, akár, mondjuk, a pedagógusok melletti kiállásról. Fabiny Tamás, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke, az Északi Egyházkerület lelki vezetője a konfirmáció és az elköteleződés tematikus évétől a gyülekezetekben folyó ifjúsági munka megerősödését várja.
Mit ünneplünk karácsony másnapján, húsvéthétfőn és pünkösdhétfőn?
Munkaszüneti napot látunk benne, vagy ünnepként éljük meg a három egyházi főünnep – karácsony, húsvét és pünkösd – másnapját? Hogy alakultak ki a „másodnapok”, és valójában mit is ünneplünk karácsony másnapján, húsvéthétfőn és pünkösdhétfőn? Erről kérdeztük dr. Hafenscher Károlyt, az Evangélikus Hittudományi Egyetem Gyakorlati Teológia Tanszékének tanszékvezető professzorát, a Liturgika – A keres…
Fabiny Tamás elnök-püspök karácsonyi interjúja
Aki betakar egy fázó gyermeket Kárpátalján, aki segít megmelegedni egy kihűlt otthonában fagyoskodó embernek vagy egy plédet terít egy alvó hajléktalanra, az a betlehemi jászolban fekvő Kisjézust takarja be. Erről beszélt Fabiny Tamás, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke az MTI-nek karácsony alkalmából.
A Magyar Érdemrend lovagkeresztjével tüntették ki Jordáky Béla göteborgi felügyelőt
A svédországi magyarság identitásának, illetve anyanyelvének és kultúrájának ápolása és megőrzése iránti elhivatott, több évtizedes közösségépítő tevékenységének elismeréseként a Magyar Érdemrend lovagkeresztjével tüntették ki Jordáky Béla közgazdászt, a Svédországi Magyar Protestáns Egyházi Közösség göteborgi gyülekezetének felügyelőjét, a göteborgi Kőrösi Csoma Sándor Művelődési Kör alapító tag…
Lackner Pál az Evangélikus Országos Gyűjteményig vezető útról
Sorozatunkban a Magyarországi Evangélikus Egyház budapesti Üllői úti országos székházában szolgálatot végzőket szólaltatjuk meg indíttatásukról, munkájukról, céljaikról. Dr. Lackner Pál volt tábori püspökkel, a püspöki tanács titkárával, az Evangélikus Országos Gyűjtemény közelmúltban megválasztott igazgatójával életútjáról és a gyűjtemény közösségünket erősítő lehetőségeiről is beszélgettünk.
Beszélgetés Gregersen-Labossa Györggyel a Fébé jelenéről és jövőjéről
Az elmúlt években nemcsak újradefiniálta magát a Fébé Evangélikus Diakóniai Egyesület, hanem a jelen szolgálati területeit felismerve újfajta szellemi és lelki közösségépítésbe is kezdett. Az induló diakonátusról, a helyi önkéntes csoportok indításáról és a Túrmezei Erzsébet-emlékévről is beszélgettünk Gregersen-Labossa Györggyel, az egyesület lelkész elnökével.
Luther-rózsás mezben az Erős Vár FC
Fabiny Márton lelkész-hittanár szakos végzős hallgató. Regős László sportújságírónak készül, az M4 Sport tévécsatornánál gyakornok. Schranz Ambrus történelmet és hittant tanít a Budapest-Fasori Evangélikus Gimnáziumban. Három eltérő életút, de a futballpályán együtt küzdenek. Nyerni akarnak, de nem mindenáron, mert az Erős Vár FC labdarúgói Pál apostol nyomdokain járva nem a hervadó, hanem a herv…
Kopp–Skrabski-díjjal tüntették ki Szűcs Kinga Beatrix teológust, bölcsészt
A Kopp–Skrabski-díj tudományos tagozatának egyik, a szakmai zsűri által kiosztott fődíjában részesült dr. Szűcs Kinga Beatrix teológus, bölcsész, az Evangélikus Hittudományi Egyetem Vallás- és Társadalomtudományi Tanszékének adjunktusa. A Három Királyfi, Három Királylány Alapítvány az elismeréssel – a díj névadóihoz hűen – azokat a személyeket jutalmazza, akik az egészséges társadalom és támogató…
Századik tanévében az egyetemi szintű evangélikus lelkészképzés
A magyarországi egyetemi szintű evangélikus teológiai képzés századik tanéve kezdődött meg ez év szeptemberében. Az Evangélikus Hittudományi Egyetem hazánk egyetlen – alap-, mester- és doktori képzést is nyújtó – evangélikus felsőoktatási intézménye. Mikor történt meg, hogy csak egyetlen hallgató végzett, miért mondhatjuk, hogy jövőorientált tudomány a teológia, és miért választja a lelkészi hiva…
Fabiny Tamás háborúról, békéről és a keresztény ember felelősségéről
„A keresztény embernek radikálisan el kell utasítania a háború minden formáját, s a béke megőrzését és helyreállítását kell szolgálnia. Jézus a Hegyi beszédben így fogalmaz: »Boldogok, akik békét teremtenek, mert ők Isten fiainak neveztetnek« (Mt 5,9)” – többek között erről is beszélt a Magyar Kurírnak adott interjújában Fabiny Tamás, akit a Keresztény-Zsidó Tanács és az Evangélikus Hit…
Gombos Terézia személyügyi referens a lelki otthonra találásról
Portrésorozatunkban az egyházunk budapesti Üllői úti országos székházában szolgálatot végzőket szólaltatjuk meg indíttatásukról, munkájukról, céljaikról. Ez alkalommal Gombos Terézia személyügyi referenssel beszélgettünk.