Fő tartalom átugrása

Publicisztika

„Teremtsük meg és kínáljuk fel a körülöttünk élőknek azokat a tereket, ahol közelebb kerülhet a szent és a profán, az egyház és a világ, ahol kötetlen formában találkozhatnak egymással a már hívők és a még keresők” – fogalmaz Gáncs Péter a Kossuth rádióban elhangzott jegyzetében. A nyugalmazott evangélikus püspök a Pilisi Evangélikus Egyházközség templomudvarán megnyílt Petyusz-játszótér alapján…
Van egy egészen különleges virágcserepem. Aki nem tudja, miért tartom, nem értheti, mitől különleges. Ott díszeleg a fő helyen, de míg a többiben viaszvirág, pozsgafa meg orchideák vannak, addig ebben tulajdonképpen semmi. Illetve még ez sem igaz, mert újra meg újra kihajt belőle valami kis gazféle, amelyet akkurátusan kiszedek, de mindig újranő. Próbáltam bele valami szebbet telepíteni, de eddig…
Életmódmagazinok, szaktanácsadók, könyvek sora ígéri, hogy segít elérni a boldogságot. Ez alkalommal ezt a témakört járjuk körül – a teológiát híva segítségül.
Van még hely a világon, ahol egy Biblia birtoklása egyenlő a halálos ítélettel, és ahol teljes illegalitásban mégis több ezren Krisztus-követőnek vallják magukat. Persze csak csendben, csak otthon, csak maguk között, ha ugyanis nyíltan tennék, már nem lennének életben.
Pátkai Róbert evangélikus püspökre emlékezünk
Életének 91. évében, augusztus 4-én elhunyt Pátkai Róbert evangélikus lelkész, az Egyesült Angol Nyelvű Egyház nyugalmazott püspöke. Közép-Angliában, a Northampton megyei Lilbourne közelében helyezték örök nyugalomra augusztus 16-án egy erdei temetőben drága felesége, Válint Erzsébet mellé. Alább Bakay Péter evangélikus lelkész róla írt sorait olvashatják. (A szerk.)
„Uram, jó nekünk itt lenni!” Jól ismert a megdicsőülés történetének mondata (Mt 17,4). A Tábor hegyén a tanítványok megtapasztalták, milyen jó együtt lenni. Együtt Jézussal és együtt egymással. Hála Istennek, a koronavírust a legóvatosabban kezelő gyülekezetekben is megindult újra az élet. Rengeteg félelmünk volt és még van is azzal kapcsolatban, hogyan tudjuk újraindítani a gyülekezeti életet. V…
1Móz 18,20–33
Mire elég hatvan másodperc? Vajon elég-e ahhoz, hogy az ember felírjon tíz nevet egy papírra? Vagy felírjon öt nevet egy papírra? Vagy felírjon egy nevet egy papírra? De ki az a tíz, öt vagy egy ember? Ki menekülhetne meg az ítélettől, ha rajtad állna? Te kiket, kit írnál fel, mentenél meg?
Előző írásomban azt a kérdést tettem fel, hogy miért lehet egy nő is lelkész. A mostani kérdés így szól: Hogyan lehet egy lelkész férfi? A két kérdés közötti különbség nem véletlen, hiszen azt a kérdést, hogy miért lehet egy férfi is lelkész, senki nem teszi fel. Két évezredes hagyománya van annak, hogy a kereszténység papjai férfiak. A nagy kérdés ma talán inkább az, hogy a még mindig (bár egyre…
A nyár egyik ajándéka, hogy végre újra kinyílhattak templomaink is. De sajnos hamar visszazökkentünk a sokat emlegetett „régi kerékvágásba”, hiszen a legtöbb helyen az istentiszteletek után újra gondosan bezárjuk a templomkapukat…
Az elmúlt hetek extrém forró időjárása után már talán fel sem kapjuk a fejünket, amikor újabb és újabb évszázados melegrekordok dőlnek meg szinte napi rendszerességgel. A klímaváltozás valós, létező jelenségét saját bőrünkön tapasztaljuk itt, a Kárpát-medence szívében is. Velünk történik, mi szenvedjük el, és az előrejelzések alapján a helyzet egyre csak fokozódik. Az ember lehúzza a redőnyöket…
Nem lehet igaz! Pedig beállítottam az ébresztőt a telefonomon, mégis elaludtam. Már nem érek oda az istentiszteletre. De hát miért nem csörgött? Vagy jelzett, csak ennyire mélyen aludtam? Pedig direkt jó ráhagyással „húztam fel a vekkert”, hogy kényelmesen, időben el tudjak indulni.
Jegyzet Perintfalvi Rita és Hodász András vitája kapcsán
Vannak a magyar egyházi közéletben is meghatározó szereplők. Nem nevezem őket celebeknek, mert a celebeknek a celebségükön kívül semmijük sincs; celebnek lenni puszta formaság, és sokszor még annak is rossz. Akikről én beszélek, azoknak vannak gondolataik, van megalapozott véleményük és nem utolsósorban jó kommunikációs képességük. Közülük is az utóbbi években kiemelkedik Perintfalvi Rita katolik…
Mk 10,13–16
A titok egy vágy, egy örök kihívás, egy megszerzendő zsákmány. Szeretjük a titkokat, szeretünk olyan titkokat birtokolni, amilyeneket más nem. Szeretünk belátni a kulisszák mögé. Szeretünk titkolózni. Legtöbbször boldogságot okoz nekünk, ha őrzünk egy titkot, ha ránk bíznak egy titkot, hát még ha megtudunk egy addig számunkra szigorúan elzárt titkot. Az élet titka, az élet értelmének titka u…
Győri püspöki hivatalunk vendégeit a kávé mellett stílszerűen a Győri Kekszgyár régi és jól ismert termékével, pilótakeksszel is kínáljuk. Ezt a gyakorlatot néhány éve a hivatalunkat átmenetileg vezető (és nagy fájdalmunkra a múlt év végén fiatalon elhunyt) Tóth Krisztina kezdeményezte és honosította meg.
Bajcsy-Zsilinszky Endre emlékezete
Szinte a lehetetlenre vállalkozik az, aki az elmúlt bő száz esztendő életrajzi és sajtóban megjelent anyagai alapján egységes, egybecsiszolt életpályát próbál megrajzolni a százharmincöt éve született Bajcsy-Zsilinszky Endréről. Miközben falusi mellékutcáktól fővárosi sugárútig temérdek közterület neve őrzi az emlékét, politikusi és társadalomformáló nézeteinek az örökségét egyetlen meghatározó i…
Isten és A nagy pénzrablás
Az ország egyik legkedveltebb netflixes sorozatában elhangzik egy rosszul elmondott Miatyánk...
A muzulmán vallási vezető és kísérete a Habsburg Ottó Alapítvány meghívására érkezett Magyarországra, ahol július 4-én részt vett az egykori magyar trónörökös halálának tizedik évfordulója alkalmából a pannonhalmi bencés főapátságban tartott emlékmisén, majd beszédet mondott az ábrahámi vallások jelenlegi helyzetét, együttműködési lehetőségeit elemző konferencián. A meghívás ötletét az adta, hogy…
Úgy hívtam őket, a három Grácia. Mert három kislánynak – hogy operettbe illesszem őket – már nagyok voltak és kevésbé naivak. Pedig még épp csak betöltötték a tizedik évüket.
Korábban részletesen beszámoltunk a június 8-án, Pannonhalmán tartott ökumenikus konferenciáról, amely Isten és a világ kapcsolatának kérdését vizsgálta. Bizony, szükséges a probléma alapos vizsgálata, az őszinte diagnózis és az együtt megtalálandó terápia, mivel közös betegpontunkról van szó. Két ősi, végletes és végzetes kísértésről, ami azóta fenyeget minket, amióta ember az ember. Az egyik, a…
„Apa, nézd, mit csináltam!” Elevenen él bennem, szinte hallom, pedig a gyerekeim már mind felnőttek. Arra is emlékszem, hogy amikor ez a mondat elhangzott, mindig valami olyasmit mutatott valamelyikük, amiért megdicsértem. Gyerekként is megéltem ezt. Amikor a szüleim csináltak valamit, ami megörvendeztetett. Legyen az egy finom süti, egy papírsárkány vagy bármi más.