A közösség

Az etióp kincstárnok megtérésének története (ApCsel 8,26–40) alapján tartott előadás-sorozatot Túróczy Zoltán 1942 augusztusában az Evangélikus Testvéri Szolgálat gyenesdiási férfievangelizációján. A hat alkalom leirata A hitrejutás útja címmel az Élő Víz Evangéliumi Könyvkiadó gondozásában jelent meg 1943-ban. A szöveg részenkénti újraközlésével emlékezünk az ötven évvel ezelőtt elhunyt püspökre.

[Az első, az Istent kereső ember, a második, Az embert kereső Isten, a harmadik, Az érthetetlen ige és a negyedik, Az érthetetlen kereszt című részek a linkekre kattintva olvashatók – a szerk.]

A golgotai kereszt és az Ige, mint róla szóló beszéd, egyedül is elvégezhetné a hitrejuttatás munkáját. Istennek azonban tetszett, hogy a kereszt és az írás közé a hitrejutás útjában közbeiktasson még egy tényezőt: az embert. Ebben a történetben ez az emberi tényező Filep.

A keresztet és a róla szóló írott bizonyságtételt az ember számára egy másik emberen keresztül teszi Isten érthetővé. Hiába lett volna a kereszt s a róla szóló biblia, nem értette volna meg Filep magyarázata nélkül a főember. Csak így juthatott hitre. A hitrejutásnak feltétele tehát a másik emberrel vagy emberekkel való közösség.

A hitrejutáshoz nélkülözhetetlen a közösség, mert ez az Isten által előírt rendje a hitre való jutásnak. Róma 10:14—17 szerint a hit hallásból és nem olvasásból van. Ez nem azt jelenti, hogy Isten igéjének olvasása nem végezhetné el egyedül is a hitre juttatás munkáját. Az olvasott ige is elvégezheti ezt. Istennek azonban mégis úgy tetszett, hogy közbevessen valakit. Mennyivel egyszerűbb lenne a hitrejutás, ha Isten kikapcsolta volna belőle a másik embert, mint közvetítőt! Istennek volna hatalma arra, hogy angyalok hirdessék ma is az evangéliumot, mint az első karácsonyon. Mégsem szent angyalok útján hirdetteti az evangéliumot, hanem bűnös emberek által.

Filepnek is megvoltak a maga bűnei. Lehettek életében olyan mozzanatok, amelyek alkalmatlanná tették őt erre a munkára. Istennek mégis tetszett, hogy ilyen bűnös ember hirdesse az evangéliumot.

Sok botránkozást okozott és okoz ez az emberi közbevetés. Sokan érezték már feljogosítva magukat arra, hogy elutasítsák maguktól a hitet azon a jogcímen, hogy a pap is csak prédikálja a vizet, maga azonban bort iszik. Nem mentség azonban a hitetlenségemre az, hogy kicsoda az, aki hirdeti az igét. Nem énrám tartozik, hogy a pap, vagy bárki más méltatlan arra, hogy Isten igéjét hirdesse. Azért ő felel. Isten előtt nem lesz könnyű a számadása. De ha az, amit hirdet, Isten üzenete, nekem nem lehet mentségem, hogy azért nem fogadom el, mert méltatlan ember a hirdetője.

Máté 23:2—3-ban ezt mondja Jézus: ,,Az írástudók és a farizeusok a Mózes székében ülnek: Annak okáért amit parancsolnak néktek, mindazt megtartsátok és megcselekedjétek; de az ö cselekedeteik szerint ne cselekedjetek. Mert ők mondják, de nem cselekszik”. Jézus Krisztus előtt teljesen hitele vesztettek voltak a farizeusok, mégis arra kötelezte hallgatóságát, hogy Isten általuk szóló üzenetének engedelmeskedjenek.

Az ige hirdetőit tehát még az egyházzal sem szabad azonosítanunk, nemhogy Istennel! Szabaduljunk meg tehát attól a súlyos tehertől, amely Istenen botránkozik meg a papok ostobasága és gonoszsága miatt.

A hitrejutáshoz nélkülözhetetlen a közösség azért is, mert ez az útja a Szent Lélek közlésének. A hitet a Szent Lelken keresztül, a Szent Lelket azonban csak a közösségen keresztül adja Isten. Keresgéltem, hogy legalább egy igét találjak a bibliában, vagy egy történetet, amely bizonyítaná, hogy nem így van, — és nem találtam. A Szent Lelket közösségben adja Isten. Amíg a tanítványok bujdokolnak, szerteszét járnak, nem tudnak hitre jutni. de amikor a feltámadás után az asszonyok híradására összegyűlnek, Jézus ezt mondja nekik: „Vegyetek Szent Lelket" (János 19 : 22).

Cselekedetek 2 : 1-ben is ezt olvassuk: „És amikor pünkösd napja eljött, mindnyájan egyakarattal együtt valának". Nyugodtan lehetne fordítva is írni: Mikor mindnyájan egyakarattal együtt valának, pünkösd napja eljött. Pünkösd előzménye és következménye is az egyakaratra jutott közösségnek. Ahol a keresztyének közösségben vannak, ott a Szent Lélek kitöltetik és a Szent Lélek ha kitöltetik, mindig közösséget munkál, erősít, Nem a szám teszi a közösséget. Ha kettő, vagy három van együtt az Úr nevében, már akkor is köztük lehet. A szerecsen főember történetében is hárman vannak együtt: a szerecsen főember, Filep és az Úr Jézus Krisztus. Lehet botránkozni azon, hogy miért így adatik a Lélek, de változtatni nem tudunk rajta.

A hitrejutáshoz nélkülözhetetlen a közösség azért is, mert ez a hit megtartásának az útja. A hit ugyanis nem állandó állapot, nem ismeretállomány, ami örökre az enyém. A hitnek élete van, amely nő és fogy. Dinamikus valami. Születése, növekedése, fogyása és halála is van. Csecsemőként születik. Kicsiny, mint a mustármag. Ahogy a csecsemőt is családi körbe helyezi Isten, ugyanúgy keresztyén közösségbe helyezi a hit csecsemőjét is és azt akarja, hogy vegyük körül szeretettel. Kell tehát a hit csecsemőjének a közösség, ahol ápolják, védik, táplálják.

Közösségben nő a hit. Ha valaki meg tudott volna állani egymaga a hitben, úgy Pál apostol bizonyára. Mégis vágyódott mások után. Nemcsak azért, hogy szolgáljon nekik a hitrejutásban, hanem azért is, hogy növekedjék az ő hite is a többieké által. Érdekesen nyilatkozik meg ez a közösségvágy Róma 1 : 11—12-ben, ahol ezt írja: „Mert kívánlak titeket látni, hogy valami lelki ajándékot közölhessek veletek a ti megerősítésetekre. Azaz, hogy együtt felbuzduljunk tinálatok egymás hite által, a tiétek meg az enyém által". Vinni szeretné a rómaiaknak, amit Istentől kapott, egyszerre azonban eszébe jut, hogy ez csak fél igazság. Azonnal korrigálja magát: „Egymás hite által!" A rómaiakkal való találkozásban nemcsak adni fog ő, hanem kapni is. Neki is kell hiterősödés s ezt a rómaiakon át fogja neki megadni Isten. Így érti meg az ember, miért keresett Pál mindig munkatársakat. Nem testi szolga, nem fullajtár, de közösség kellett neki. Ezért visz mindig magával valakit, legalább egyet. A hitének kell ez a közösség.

Közösségben tisztul a keresztyén élet.

A hit mindig gyakorlati dolog. Nem lehet a hitet a cselekedetektől elválasztani, a kettő összetartozik (Jakab 2 :18.). A hit gyümölcse a megszentelt élet. Ahol rossz a gyümölcs, a fával van baj s ahol baj van a fával, rossz a gyümölcs. Csodálatos körforgás ez. A beteg, gyenge, vagy holt hitnek beteg, gyenge, vagy nincs megszentelt élete, a meg nem szentelt élet pedig megrontja a meglévő hitet is.

Az élet megszentelődéséhez nem lehet nélkülözni a közösséget. A csecsemő sem tudja magát tisztába tenni. A keresztyén ember is újból és újból a szennybe kerül, mint a kis gyermek. Ha nincs közösség, amely tisztába tegye, belepusztul. I. János
1 :7 így szól: „Ha pedig a világosságban járunk, amint Ő maga a világosságban van: közösségünk van egymással és Jézus Krisztusnak, az ő Fiának vére megtisztít minket minden bűntől”. Közösségben tisztít meg tehát a Jézus vére. Embereken át tisztít meg. Nem kellemes ez annak sem, akinek végeznie kell, de annak sem, akit tisztába tesznek. Ha valaki a keresztyén tisztító szolgálatot gorombán, durván látja el, azért ő felel, de ha a meg nem felelő formák miatt nem fogadom el, azért meg én felelek. Ezért van szükségünk hitünk érdekében közösségre, hogy hitünk megszentelt életet, megszentelt életünk növekedő hitet teremthessen.

Közösségben jut át a hit a holtponton.

Minden ember hitéletében vannak holtpontok. Borzalmas nagypéntekre virradó éjszakák, mint amikor Péter megtagadta mesterét. Ilyenkor elfeled az ember mindent. Azt is, amit az Úr mondott, azt is, amit ő ígért. Leül melegedni a világ tüze mellé s megszólal benne az ördög: Minden elveszett! Nincs ilyenkor menekvés, ha nincs, aki imádkozzék értünk, önmagáért nem tud az ember ilyenkor imádkozni. Nincs bátorsága sem már hozzá. Péter is elveszett volna ebben a borzalmas állapotban, ha Jézus nem imádkozott volna érte ígérete szerint. A hit éltető levegője az imádság. A növény, amely nem jut levegőhöz, elpusztul. A közbenjáró imádság levegője nélkül elpusztul a hit. Nem lehet megtartania hitét annak, akiért nem imádkoznak.

Így érthető meg Jakab 5 : 14—16 is: „Beteg-é valaki köztetek? Hívja magához a gyülekezet véneit és imádkozzanak felette, megkenvén őt olajjal az Úrnak nevében. És a hitből való imádság megtartja a beteget, és az Úr felsegíti őt. És ha bűnt követett is el, megbocsáttatik néki. Valljátok meg bűneiteket egymásnak és imádkozzatok egymásért, hogy meggyógyuljatok: mert igen hasznos az igaznak buzgóságos könyörgése". A közösség kell a gyógyuláshoz.

A közösség azonban nem mindig konferenciai közösség.

A konferenciák magaslati levegőjében olyan jó lenni s olyan könnyű hinni. Ez az a terület, amelyen a hit virága csodálatosan nyílik. A világban azonban nem olyan a közösség, mint a megdicsőülés hegyén volt. A világban jobban kiütköznek a különbségek. A közösség ugyanis sohasem az egyforma emberek társasága. Milyen nagy különbség van a szerecsen főember és Filep között is! Fajtabéli, tudásbeli, egyéniségben különbség. És mégis ez a két, egymástól teljesen elütő ember alkotja azt a közösséget, amelyben a hit ajándékát adja Isten,

Nagy különbség volt az apostolok között is. Korban, társadalmi állásban, műveltség szempontjából is. A nős Péter mellett a tejfelesszájú János. Vámszedők mellett halászok. Máté írni, Júdás számolni tud, mások analfabéták. Jellem dolgában is milyen nagy különbség van közöttük! A fellobbanó, előtérbe tolakodó Péter, a hirtelenharagú Jakab és János, a tudatlan Filep, a tolvaj Júdás. És mégis megáldott közösség volt.

Milyen különbség volt Apollós és Aquila meg Priscilla között! (Csel. 18 :24—28.) Apollós csodálatos műveltségű tudós, ékesen szóló, Aquila és Priscilla egyszerű iparos házaspár, mégis ők tanítják a tudóst, aki így növekszik hitben a közösségben. Ha Apollósnak nem lett volna elég alázata ahhoz, hogy elhordozza ezt a két egyszerű embert, nem tudott volna olyan magasságokba eljutni a hite.

Istennek tetszett az, hogy bűneikkel harcoló és bűneikre kegyelmet kapó, de bűneikben újra meg újra elbukó emberek közösségében növekedjék az ember hite. Sok a botránkozás ezen. Erkölcsileg is szentek, megtisztultak fehér közössége kellene az ember véleménye szerint, Isten pedig megkegyelmezett, de bukdácsoló nyomorultak közösségébe teszi az embert. Istennek az az akarata, hogy a konkoly és a búza együtt növekedjék.

Ha szeretnénk hitre jutni és ha pislákoló hitünk tüzét éleszteni akarjuk, nem szabad magunkra maradni. Testvéreket kell keresnünk. A keresztyén élet zarándokútja mellett sok a holttest. Csontvázak. Szomjan-éhen elveszett, széttépett emberek. Erre a sorsra jutottak, mert magánosan akartak menni. Vannak közöttük emberek, akikre valamikor felfelé néztünk. Magánosan jártak s elsikkadtak, posványba jutottak. Elszörnyülködünk, hogyan juthatott idáig az ember! Pedig ide kellett jutnia, mert magában akart keresztyén lenni. Nincs Robinson-keresztyénség. A tüzet nemcsak táplálni kell, hanem együtt is tartani. Elalszik, ha szétdobálják, A szétrúgott parázs is csak úgy marad meg, ha gyújtani tud ott, ahová esett, ha tehát új közösséget teremt.

Keresd a testvért, keresd a hívők társaságát. Ne nézd le őket, mert kevesebb az olvasottságuk, kevesebb az iskolázottságuk. Vannak Istentől tanított egyszerű emberek. Ne botránkozz meg a bűneiken sem. Hidd el, hogy harcolnak vele s utálják érte önmagukat. Ha taIán rejtegetik is, jobban fáj nekik, mint gondolnád. Szenvedjétek el egymást szeretettel!

Ne feledjük, hogy a szentek közössége hit-cikk (3-ik hitágazat). Most még nyomorult földi alakjában látjuk, egykor majd dicsőségben.

A szerecsen főembernek volt vágya, volt bibliája, de Filep nélkül soha sem mondta volna el: „Hiszem, hogy a Jézus Krisztus az Isten fia". (Ap. csel. 8 : 37.) Ezért érdemes volt maga mellé ültetni, végighallgatni ezt az izzadtságszagú, poros, ismeretlen s nem az udvari formák között ismerkedő, egyszerű embert. Érdemes volt alázatosan tanítványának lenni.

Úgy látszik, magában senki sem tudja szilárd hittel elmondani, hogy Jézus Krisztus Isten fia, — csak másokkal együtt!