Fő tartalom átugrása

Gáncs Péter

Folytatódhatott a gyülekezeti munkatársak képzése

Vitális Judit
2021. szeptember 21.
Hosszúra nyúlt kényszerszünet után folytatódott a Magyarországi Evangélikus Egyházban (MEE) a gyülekezeti munkatársak két évvel ezelőtt megkezdett képzése. A szervezők remélik, az első tanfolyam résztvevői októberben végre kézhez kaphatják a kurzus elvégzését igazoló tanúsítványt.

Bibliai szövegválogatások színpadán

B. Zs.
2021. szeptember 10.
A 28. Szent István könyvhéten a Szent István-bazilika előtt felállított színpadon tartotta hármas könyvbemutatóját a Magyar Bibliatársulat szeptember 6-án. Az alkalmat Pecsuk Ottó, a Magyar Bibliatársulat főtitkára moderálta.

A köztünk „ténfergő” Isten

Gáncs Péter
2021. augusztus 31.
„Teremtsük meg és kínáljuk fel a körülöttünk élőknek azokat a tereket, ahol közelebb kerülhet a szent és a profán, az egyház és a világ, ahol kötetlen formában találkozhatnak egymással a már hívők és a még keresők” – fogalmaz Gáncs Péter a Kossuth rádióban elhangzott jegyzetében. A nyugalmazott evangélikus püspök a Pilisi Evangélikus Egyházközség templomudvarán megnyílt Petyusz-játszótér alapján mutat rá arra, hogy olyan Urunk van, aki otthonosan mozog a kicsinyek között akár egy játszótéren is.

Tágas térre állítottad a lábamat

Ökumenikus alkalommal emlékeztek II. János Pál pápa debreceni látogatásának 30. évfordulójára

2021. augusztus 18.
Augusztus 17-én, kedden délután ökumenikus igeliturgia szerint emlékeztek meg a Debreceni Református Nagytemplomban II. János Pál pápa debreceni látogatásának harmincadik évfordulójáról.

Álljunk ellen a gyűlölködésnek!

Imádság a pharrajimos és a kislétai gyilkosság évfordulóján

Thullner Zsuzsanna
2021. augusztus 4.
Augusztus 2-án a Sant’Egidio közösség szervezésében a józsefvárosi Szent József-templom plébániáján ökumenikus imádságot tartottak a roma holokauszt és a kislétai gyilkosság évfordulóján. Az imaórát Székely János püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) Caritas in Veritate Bizottságának elnöke vezette, Gáncs Péter nyugalmazott evangélikus püspök mondott homíliát.

Nyitunk vagy zárunk?

Gáncs Péter
2021. augusztus 3.
A nyár egyik ajándéka, hogy végre újra kinyílhattak templomaink is. De sajnos hamar visszazökkentünk a sokat emlegetett „régi kerékvágásba”, hiszen a legtöbb helyen az istentiszteletek után újra gondosan bezárjuk a templomkapukat…

„Meg kellene találnunk a szabadság igazi tartalmát, ami Nyugaton már részben elveszett”

Borsodi Attila
2021. július 29.
A szélsőségesek elenyésző kisebbségben vannak Nyugat-Európában, csak ők a leghangosabbak, provokálnak, és ezzel lejáratják az egyházat – jelentette ki lapunknak Gáncs Péter nyugalmazott evangélikus püspök. Szavai szerint a nyugati szélsőség ugyanakkor itthon elkerülhető, csak tartani kell a fő irányt, ami Krisztusé. Gáncs Péter beszélt arról az örömteli folyamatról is, amelynek keretében itthon, az evangélikus egyházban új gyülekezeteket plántálnak, másokat újjászerveznek.

Aki nincsen szabadságon…

Gáncs Péter
2021. július 6.
Korábban részletesen beszámoltunk a június 8-án, Pannonhalmán tartott ökumenikus konferenciáról, amely Isten és a világ kapcsolatának kérdését vizsgálta. Bizony, szükséges a probléma alapos vizsgálata, az őszinte diagnózis és az együtt megtalálandó terápia, mivel közös betegpontunkról van szó. Két ősi, végletes és végzetes kísértésről, ami azóta fenyeget minket, amióta ember az ember. Az egyik, amikor csak Istent látjuk és akarjuk, az általa teremtett világ és az emberek nélkül. A másik mindenn…

Nyitás kétségekkel és reményekkel

Gáncs Péter
2021. június 8.
Egy hónapja kóstolgatjuk a nyíló templomok, éledő gyülekezetek, a jelenléti, tehát nem digitális, nem virtuális istentiszteletek ízét. Mindazt, amitől közel egy esztendő alatt már-már elszoktunk, sőt most olykor már-már szinte félünk: a közös éneklést, az igehallgatást, az úrvacsorát, a valóságos közösséget, az érintést, az áldást…

Házasság, család – keresztény nézőpontból

Pósa Homoly Erzsó
2021. június 1.
A Családtudományi Szövetség, a Professzorok Batthyány Köre és az Európai Családtudományi Társaság május 27–29-én a családok, a házasság és főképpen a fiatalok, leendő házaspárok érdekében rendezett szakmai konferenciát. A Párkapcsolati kultúra és demográfia című tanácskozás első napját Budapesten, az Állatorvostudományi Egyetem aulájában tartották. A délelőtti szekcióban az egyházi vezetők reflexiói voltak hallhatók a párkapcsolati kultúra és a demográfia témakörében. Mindannyian hangsúlyo…

„Egy gyülekezet számára nincs nagyobb ajándék, mint hogy templomot kap”

Letették az új piliscsabai templom alapkövét

Csűry Csaba
2021. május 25.
Pünkösdvasárnap – egyházi és világi méltóságok jelenlétében – tették le a piliscsabai új evangélikus templom alapkövét.
tim-hufner-4Qp313q0Zzs-unsplash.jpg

A nyitás ünnepe

Gáncs Péter
2021. május 13.
Az elmúlt próbás esztendőben sok mindennel igyekeztük vigasztalni egymást, így többek között azzal is, hogy bár karanténba vagyunk zárva, de ez a karantén felfelé nyitott... Mennybemenetel ünnepén ez a szimbolikus gondolat izgalmas bibliai tartalmat kap, ha belelapozunk az evangéliumokba.
2021.04.27_az_idok_jelei_pixabay.jpg

Az idők jelei

Gáncs Péter
2021. április 27.
Lehet-e, egyáltalában kell-e még szólnunk a járványhelyzetről akkor, amikor a pandémia mellett egyre inkább fenyeget minket az „infodémia”. Ez a furcsa kifejezés arra a ránk zúduló információáradatra utal, amiben gyakran keverednek a valós hírek az álhírekkel, a rémhírekkel. 
2021klubrgancs.jpg

Keresztünnep

Oberlander Báruch és Gáncs Péter beszélgetése

2021. április 6.
A Klubrádió húsvét hétfői adásában a keresztény és a zsidó húsvét közös gyökereiről és eltérő utóéletéről beszélgettek Gáncs Péter evangélikus püspökkel és Oberlander Báruch rabbival.
pexels-photo-351086.jpeg

Templomtisztítás – 2021

Gáncs Péter
2021. március 30.
A virágvasárnap Jeruzsálembe érkező Jézus első útja az atyai házba, a templomba vezetett, ahol hamar kitört a botrány. A különben szelídségéről, erőszakmentességéről közismert Mester ugyanis az ott látottak hatására éktelen haragra gerjedt. Kötélből korbácsot fonva kiűzte az áldozati kultuszt szolgáló állatkereskedőket, valamint a templomi adó befizetéséhez szükséges pénzváltókat. Szent haragját prófétai igékkel támasztotta alá, melyek szerint a templom az imádság háza, és azt haszonleső kufáro…
RS3375_20130314-IMG_0846-48-as-unnepseg-scr-900x600.jpeg

Több evangélikust is kitüntettek a nemzeti ünnepen

2021. március 16.
Budapest – Áder János, Magyarország köztársasági elnöke a nemzeti ünnep, március 15. alkalmából, Orbán Viktor miniszterelnök előterjesztésére kitüntetéseket adományozott. A kitüntetettek listája a Magyar Közlönyben jelent meg 2021. március 15-én.

Okafogyott böjt?

Gáncs Péter
2021. március 11.
Sokan vélhetik úgy, hogy az idei böjt okafogyottá vált, hiszen már alaposan túl is teljesítettük a hagyományosan elvárt negyven napot. Közel egy esztendeje élünk visszafogottan, korlátok, karanténok közé szorítva, a legkülönbözőbb világi örömforrásokról lemondva.
papa20210309.jpeg

Ébresztő álmodás – Ferenc pápa könyve a megrostáló leállás kínálta lehetőségről

Gáncs Péter
2021. március 9.
Továbbra is olyan válságos időket élünk, amikor okkal lehetnek álmatlan éjszakáink. Ahogyan a kötet epilógusában olvashatjuk, „azemberiség egyik legsötétebb éjszakáján” szeretnénk túljutni. Ehhez kínálsegítséget az egyházfő, aki szerint „a világ fordulóponthoz érkezett, a megpróbáltatás idejével néz szembe, amelyből vagy jobb emberekként kerülünk ki, vagy menthetetlenül visszacsúszunk egy áldatlanabb állapotba”.
1x-2-1024x576.jpg

Okafogyott böjt?

2021. március 2.
Sokan vélhetik úgy, hogy az idei böjt okafogyottá vált, hiszen már alaposan túl is teljesítettük a hagyományosan elvárt negyven napot. Közel egy esztendeje élünk visszafogottan, korlátok, karanténok közé szorítva, a legkülönbözőbb világi örömforrásokról lemondva.
pexels-photo-1118874.jpeg

Ébresztő álmodás

Gáncs Péter
2021. február 2.
Ferenc pápa Álmodjunk együtt – út egy jobb jövő felé című könyve olyan válságos időkben hív közös gondolkodásra, amikor okkal és joggal lehetnek álmatlan éjszakáink. Hiszen, ahogy az epilógusban olvashatjuk, „az emberiség egyik legsötétebb éjszakáján” szeretnénk túljutni. Ehhez kínál segítséget az egyházfő, aki szerint „a világ fordulóponthoz érkezett, a megpróbáltatás idejével néz szembe, amelyből vagy jobb emberekként kerülünk ki, vagy menthetetlenül visszacsúszunk egy áldatlanabb állapotba.”…